A transzpolitika nyomorúsága

„Vannak emberek, akik sehol sincsenek jelen igazán. Az étkezőasztalnál a telefonjukat nyomkodják, az év első munkamegbeszélésén már a vakációjukat tervezik, és míg Nápolyban a szusi, Tokióban a pizza esik nekik a legjobban. A technológiai fejlődés csak megerősítette az ilyen emberek helyzetét. Miközben Amerika már a világ szinte bármely pontján megtalálható, Franciaország szinte a saját területén sem. Ez a fajta jelenlétkiesés ma már politikai probléma. Ahogy az Egyesült Államok az ipari termelését helyezte át Kínába, úgy szervezi ki például Európa a reményeit, a politikai képzeletét és a problématudatát Amerikába. Természetesnek vesszük, hogy általában többet tudunk a legfrissebb washingtoni fejleményekről, mint Pozsony, Prága vagy Varsó politikai életének eseményeiről. Mintha nem is itt élnénk.

»A szabadság Nyugatról jön.« A távolság effajta reáltranszcendenciáiban lehorgonyzott identitás utoljára a romantika korában volt képes politikai stílust teremteni: immár egy forradalmi lelkesedés jegyében, ugyanakkor még egy arisztokratikus kultúra formaszigorának alávetve. Ebben az átmeneti, tünékeny és extatikus állapotban fogant meg a 19. század politikája, egy különleges csillagzat alatt, ami lehetővé tette az esztétikai és politikai kategóriák keveredését. Az angolok jól iskolázott németek akartak lenni, a franciák a gentleman-státuszra törekedtek, a németek pedig lopva Párizs lélegzetét figyelték. Mindeközben Észak-Európa babérligetekkel álmodott, a Napóleont térdre kényszerítő orosz tábornokok előszeretettel fejezték ki magukat franciául, Byron görögnek érezte magát, Gribojedov pedig perzsa háremekért rántott kardot. »Nézzen körül. Nem áll-e mindenki fél lábbal a levegőben? Mintha mindenki utazna. Senki számára nincs meghatározott létezési szféra.«

Csaadajev rendkívüli éleslátásról tanúságot téve jellemezte így az orosz lelki alkatot, de kritikájával a politikai romantika gyengeségére is rátapintott. Hiszen amint elfogadjuk, hogy a fenséges és kívánatos dolgokat csakis a megközelíthetetlen messzeségben pillanthatjuk meg, azonnal megfosztjuk a szellemet az aktív jelenléttől és tartózkodásra kényszerítjük. A vágyak és célok ekkor százfelé ágaznak, az emberi viszonyok pedig egyre képlékenyebb alakzatokat vesznek föl. Ilyen fennforgás mellett Európában már alig van szükség bármiféle felforgató szándékra.”