„Azt is tudjuk, az informatikai fejlődés azért teremtette meg a gyerekzárat, hogy a szülő használja. De nincs az a tűzfal és kiberbiztonság, ami megakadályozhatná és elterelhetné egy gyerek szexuális irányultságát, képzeletét saját magáról. Mindenki, aki ebbe kívülről beleszól, legyen bár Tóth Tihamér vagy Orbán Viktor, csak bűntudatot, öngyűlöletet, lelkiismeret-furdalást képes okozni a gyerekeknek. Hiszen a gyerekek tudják, felnőttebb korukban el is mondják: egészen kicsi koruktól érezték, hogy velük valami nem stimmel.
Nem meglepetés, hogy óvónői és szülői asszisztencia nélkül történnek meg az óvodás időszak bugyiletolós izgalmai. A tabuk törése közös titkokkal jár együtt, de már ott, akkor nyilvánvaló, hogy az alsónadrág vagy a bugyi az izgalom oka. Kinél ez, kinél az. Vannak kisfiúk és kislányok, akik már ott kénytelenek együtt röhögni a kórussal, mert érzik, nem szólhatnak ki belőle. Tudják, hogy hazudniuk kell, még akkor is, ha nem értik az okát. Nekik megértő, megbízható, hiteles felnőttekre lenne szükségük, a szüleikre, ha ilyenek, vagy a tanárukra. Azzal, hogy Orbán Viktor szerint a szexuális másság a felnőttkorukra tartozik, megfosztja őket a saját korai érzéseik megfogalmazásának és megélésének lehetőségétől. A pirosló fülű gyerekszerelmüktől, a saját gyerekbátorságuktól, amivel szembenézhetnének azzal, aminek megtörténtét egyébként is megérzik. Orbán Viktor politikai nyereségvágyból, aljas indokkal követte el ezt a törvényt az érzéseiket érteni vágyó, félelem nélkül felnőni akaró gyerekek ellen.
A törvény megszavazásának napján tesztoszterontól duzzadó, fekete izompólós férfiak vonultak keresztül a városon a férfias merény legújabb küzdőterére, hogy ott üvöltő transzba esve bámuljanak 22 kigyúrt fiatal fiút, amint azok a zöld fűben hemperegve kergetnek egy labdát, és néha a közös önkívületben letépik magukról a trikót. Akkor aztán velőtrázott a férfisikoly.”