Hagyjuk, hogy ma este a válogatott gyógyítson bennünket.
„Mint az ismert, egy-egy gyerekkori elakadás felismerése már önmagában sem könnyű. Magam abban bízok, hogy a mostanihoz hasonló helyzetekben a magyar foci közege is ráeszmél, hogy mi mindent ment félre évtizedeken át, hol rontjuk el minden szándékunk ellenére is. A felismerést pedig a változtatás követi, az elakadás meghaladása.
Ennek mikéntje nem magától értetődő, különösen egy olyan dinamikusan változó rendszer esetében, mint a futball. Nemzet- és világgazdasági iparágról beszélünk, melyben az érdekpluralizmus, a pénzügyi egyenlőtlenségek, az eltérő nemzetállami sportfinanszírozási modellek és kapacitások vagy az edzőképzések színvonala olyan komplexitást adnak, melyhez alkalmazkodni és versenyképesnek mutatkozni a félperifériáról kevéssé magától értetődő. Szemben a magánéleti döntési helyzettel, a futballvilágban abból megannyi áll elő és komplex rendszerjelleget öltenek.
Mégis – bármi is lesz a mai németek elleni meccs vége – azt gondolom, remélem vagy szeretném hinni, hogy a magyar foci a korábbi élet-, azaz sportszakmai helyzetére ismét reflektál. Látva, hogyan készül a nemzeti válogatott, szurkolva annak, amit Dárdai, Storck és stábjaik hoztak a magyar fociba, világossá válhat, hogy magunk mögött kell hagyni az 1990-es és 2000-es évek reflexeit, szereplőit, a tudásnak már csak történetileg tekinthető valahai kompetenciákat.
Ahogyan a magyar futballújságírásnak sem referenciája már a kizárólag lakossági szempontrendszerű Nemzeti Sport – az semmilyen értelemben nem tud versenyezni az online szakmai felületekkel –, úgy elmúlt annak a kora is, hogy a válogatott „csak úgy legyen”. Korábban ahhoz szoktunk, hogy meglátjuk az Eb- vagy vb-selejtezősorsolást, és úgy érezzük magunkat, mint Mészöly Kálmán Gyárfás Tamásnál a Napkeltében.
Ehhez képest, immáron a mostani egy újabb Eb, amire felkészítve, posztokra rakva, elemeiben laikusoknak is olvasható – mivel szervezetten működő, így szabad szemmel is látható – felkészültséggel érkezett a nemzeti tizenegy.
A sérült ország sérült fociközege ma – függetlenül a végeredménytől – megkaphatja azt az esélyt, hogy azon az úton, amelyen elindult korábbi elakadásai meghaladására, most folytassa. Ha valaki csak a tao-támogatások tetejét nézi (azaz például a Puskás Akadémia, a valóságban Felcsút FC feltőkésítését), az állami, más közpolitikai területek kárára és erőforrásaira menő focitámogatásokat vagy a stadionberuházásokat, úgy soha nem fogja megérteni, hogy Rossi hogyan tud olyan alázatosan nyilatkozni egy francia meccs után.”
Kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Természetesen ezt a karácsonyt sem ússzuk meg Kevin nélkül, de a streamingszolgáltatók kínálatában számtalan más alkotást találni, amely megteremtheti az ünnepi hangulatot. Öt kiváló és igencsak eltérő hangulatú filmet ajánlunk.
Ismerős dallamok szólnak, visszatérnek a jól bevált receptek, ugyanazokat a történeteket meséljük el – és ugyanazokat a filmeket nézzük.
