Akik magukat is elássák, ha kell: az MSZP önfelszámolásáról

Egy kicsit sajnálom az MSZP-t, mert ott még legalább néhányan komolyan gondolják ezt a szociáldemokrácia nevű nemes eszmét. Legalább vörösek, legalább ott van rajtuk a szegfű, legalább egy komjáthiimrényi munkásidentitásuk van mutatóba, és a tíz éve tartó megállíthatatlan lejtmenetük ébreszt irántuk némi satnya szimpátiát.

De mindez jottányit sem változtat azon a tényen, hogy a jelenlegi pártvezetés éppen felszámolja maga alatt a maradék szervezetet.

az óbudai és a pestszentlőrinci polgármester után most Molnár Gyulát, Szakács Lászlót, és ki tudja, még kit. S mit ad Isten, Facebook-követőtábor nélküli listatöltelékekről nem csipognak a helyi alapszervezetek mocskos pletykákat, és ők nem kapnak rejtélyes telefonhívásokat sem autópálya-pihenőkben Tóth Bertalantól.

Csak azon politikusokat orozza el a Gyurcsány-párt, akik vagy országosan ismertek, vagy helyben beágyazottak. A történeteik mindig rejtélyesek – vagy tragikus hirtelenséggel, néma sajtócsendben fordul meg rajtuk a köpönyeg, vagy füstös szobákban, póker és whisky mellett zajló mandátum-kereskedelemben cserélnek gazdát. És a mese vége is mindig ugyanaz: az MSZP fejet csóvál, kizár, fegyelmi eljárást indít, majd visszabújik a csigaházba, a DK pedig gazdagodik néhány mandátummal, ami természetesen több frakciótámogatást jelent a pártnak, és több zsíros önkormányzati szerződést a párt körüli machereknek. De a szocialista elnökség a helyén marad, a szövetségi politika pedig mit sem változik: ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát.

A Magyar Szocialista Pártban minden védelmi reflex leépült. Orbán Viktor csak legyőzni tudta őket – Gyurcsány Ferenc által viszont hagyják magukat megsemmisíteni. A szemük előtt ássa a sírjukat a szemlőhegyi Underwood, önnön koporsójukat látják ácsolódni, de ők ezt nem egyszerűen csak nem veszik észre – hanem kész örömmel meg is élezik Gyurcsányék ásóját, ha az összefogás szent eszméje azt kívánja meg. Ott jár körülöttük az ellenség, beléjük harap, beléjük rúg, rájuk köp – és ők csak azért sem veszik észre.

Mert vannak a politikának olyan szakterületei, ahol nem jár percenként egy nagy telexes simogatás azért, ha jól dolgozol – de ha nem vagy jó bennük, megsemmisülsz. Ilyen láthatatlan, de létfontosságú munka a szervezetépítés és -üzemeltetés: megtalálni helyben azt az egy orvost, vállalkozót, közértest vagy postást, aki hoz magával másik hatvan embert, akik egyenként hoznak még hármat, és behúzzák a pártnak a körzetet. Aztán ha győz, ha veszít, perspektívát, karriert kínálni neki, eltartani, elhelyezni, jól használni. Unalmas aprómunka ez, amiért nem jár mosoly Rónai Egontól. Csak helyi ismertség meg szavazat, aminek négyévente egyszer van jelentősége, jóval ritkábban, mint Rónai Egon mosolyának, akkor viszont hatalmas.

És a pártépítés egyszerre az elnökség kormányképességi vizsgája is, ajánlat a kedves választó számára: tessék, így csináltam a légüres semmiből egy hatvanezres szervezetet Röjtökmuzsajtól Békésszentandrásig, így szereztem és tartottam meg embert minden feladatra, így váltam ismeretlen paprikajancsiból népszerű politikussá, akkor most kérném szépen a kulcsokat a hazához.

Ki a kicsivel nem bír, a nagyhoz minek nyúlna, ugye.

Azokra, akik azt sem képesek észrevenni, hogy kik a pártjuk ellenségei, országot bízni életveszélyes.

évtizedeken keresztül médiahátszelet élveznek, állami pénzcsapok alatt pancsikolnak, aztán nyolc év vergődés után az ország legnépszerűtlenebb embere három jól célzott telefonhívással elropogtatja őket reggelire.

Ez nem a kormányképesség. Ez az a nemzetvesztő balekság, amely a média üres rivaldafényében tetszelegve nem veszi észre a fától az erdőt. Csendben jegyzem meg: az ilyen végtelen dilettantizmus szokott Trianonokat okozni.

De persze nem elvárható az MSZP-től, hogy pont a Gyurcsány jelentette közvetlen életveszélyt vegye észre – ők voltak azok, akik nem látták veszélyesnek a Bokros-csomagot, a svájci frankos tömeges eladósodást, sőt, az illegális bevándorlást sem, amit még akkor is „álproblémaként” kezeltek, amikor a nyugat-európai főtereken már lőttek, szúrtak vagy gázoltak az iszlamisták. Ennyi maradt meg az állampárti DNS-ből: a politikai farkasvakság, a dilettantizmus, meg a jövő feláldozása a kényelmes jelenért, megbízhatóan, kedélyesen, bármikor. Tövig nyomni a gázt a vesztébe rohanó kunhalmobilon, ez a 21. század MSZP-je.

a fene egye meg. Mert kétségünk ne essék: miután a párt végleg áttette székhelyét a Köztársaság térről a Facebookra, a következő lépés a politikusállomány kirostálása lesz: a használható embereket újrahasznosítja a DK, a többiek mennek az alaplébe az Együtt mellé. Aztán jönnek a helyi szervezetek, amelyek egyre-másra fogják bejelenteni testületi átlépésüket Gyurcsányékhoz, végül pártszövetség, frakciószövetség, kék szegfű, aztán teljes egybeolvadás. És azt, hogy ez így lesz, csak a vak nem látja előre.

Persze jobb helyeken ilyenkor még közbejöhetne mondjuk egy elnökváltás, de ez az MSZP-nél sajnos ki van csukva. Az ugyanis, hogy a Tóth–Kunhalmi-tengely atomjaira verhesse szét a pártot, olyan rangos pártérdek, hogy tavaly az elnökválasztást is el kell csalni érte egy méret szerint Tóthékra szabott, soha korábban nem használt választási rendszerrel és az ellenjelöltet támogató szervezetek előzetes kizárásával, biztos, ami biztos. Mert az MSZP szétverését valaki már évekkel ezelőtt tervbe vette. És a kommunisták már csak ilyenek: a tervet, elvtársak, túl kell teljesíteni. Kaparják poraikat kétfarkú kutyák!