„A covid-járvány engem sem kímélt, nem szégyellem bevallani. Bár a vírusfertőzés – legalábbis tudomásom szerint – elkerült, a lelki megterhelés, a családapai felelősség és bizonytalanság komoly terheket tett a vállamra, amellyel egy idő után úgy éreztem: nem feltétlenül fogok tudni egyedül megküzdeni. Legkisebb fiam épp a koronavírus-járvány kellős közepén, a zárlat legszigorúbb időszakában született, az ezzel járó többletstressz pedig bizony megviselte az egyébként erős lelki egyensúlyomat.
Ezért fordultam mentálhigiénés szakemberhez, hogy egy gyors és aktív beszélgetéssorozattal átlendítsen ezen az időszakon. Politikustól ez talán túlzott őszinteség, hiszen mai világunk – különösen a jelenlegi hatalom frusztrációjából adódó – túlerőltetett macsósága nem engedi meg egy férfi politikusnak, hogy cseppnyi gyengeséget is mutasson. Pedig nincs ebben semmi kivételes vagy szégyellni való. Sőt, az önkorrekcióra való képesség nagyobb erény, mint a tévedhetetlenség – egyébként bizonyíthatóan hamis – képének fenntartása. Tök oké, ha valaki nem oké. Nem ciki segítséget kérni, különösen, ha a mentális egészségünkről van szó. Végtelenül szomorú, hogy a lelki egészségről, annak tudatos és szükséges ápolásáról vajmi kevés szó esik a közéletben. A covid épp azt bizonyította, hogy ezen változtatnunk kell.
Tény, hogy a depresszió már a pandémia előtt is a második helyen állt a tartós munkaképesség-csökkenésért felelős összes betegség között, csak a szív- és érrendszeri megbetegedések előzték meg – vagyis a mentális egészség megkerülhetetlenül fontos annak a társadalomra és áttételesen a gazdaságra gyakorolt hatása miatt. A koronavírus mentális és lelki hatásai nem csupán a fertőzésen átesett embereket érintik, hanem azokat is, akiket bár a vírus elkerült, ugyanakkor a korlátozások, a szociális kapcsolatok beszűkülése, a negatív gazdasági következmények, a kényszerű életmód-változtatás miatt komoly mentális hatások értek. Vagyis szinte minden embert.”