Legalább ekkora baj, hogy a történelem összes eddigi és leendő német ámokfutása alkalmával szép számmal akadnak olyan gyenge jellemek, akik számításból vagy félelemből a németek aktuális ideológiájához igazítják a véleményüket. Mindenkor vannak közöttük országok, állam- és kormányfők, miniszterek, nemzetközi szervezetek, sportvezetők, sportolók, művészek, hírességek.
És vannak, akik nem hódolnak be sem számításból, sem gyávaságból.
1940. április 7-én rendezték az elmúlt napokban híressé vált futballmeccset, amelyen a világbajnoki ezüstérmes magyar csapat vendégszerepelt a berlini Olympiastadionban, 2:2-es döntetlent elérve. Ez az a meccs, amikor a magyar válogatott (és a belga bíró) nem volt hajlandó a karlendítős náci üdvözlésre. Egyrészt a politikát és a sportot nem szerencsés összekeverni, másrészt köszönjük szépen a németek véleményét, biztos nélkülözhetetlen, de van sajátunk is.”