Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
A habokban ott hánykódik egy „Világosodj meg” című hatalmas könyv, meg egy kapálózó, nyávogó macskakölyök. Most mi legyen?
Szellemes vagyok? – kérdezném, de már tudom is a választ, mikor reggelenként átslattyogok a konyhán a „Je suis ütemhangsúlyos verselés” feliratú pizsamámban. Ilyenkor inkább egy kósza szellemre hasonlítok, huhúúú, akit itt fogott a hűtőszekrény és a kávéfőző behatárolta valóságban valami ismeretlen erő (megidézlek, anya, jer közénk és válaszolj, hol a csíkos zoknim párja), de vicces – na, az nem vagyok ebben az órában.
Gondolkodom azon is félkómásan, hogy oké, szellemes nem vagyok ugyan, de a szó elvontabb tartalma szerinti, nagybetűs Szellemet, mint entitás, vajon birtoklom-e úgy, amint birtoklom például a filozófiai doktorimat. (Nem tudom, édes fiam, biztos a mosásban, vagy a Platón-összes mögött, a spájzban).
Mert a szó metafizikai értelmében vett Szellemmel teli van nálunk pincétől padlásig minden köbcentiméternyi extradizájnolt beltér.
Csak hát alig fér el tőle a tepsiszettünk immár.
Na, és tudod, mit álmodtam? Azt, ahogy a hülye pizsamámban egy áradó folyó fölött lebegek, s a habokban ott hánykódik egy „Világosodj meg” című hatalmas könyv, meg egy kapálózó, nyávogó macskakölyök. Most mi legyen? Ebben az álmomban ugyanis csak az egyiket menthetem ki az áradásból. Gondolom, ez amiatt lehet, hogy egy hasonló filozófiai kérdésfelvetéssel már ébrenlétben is találkoztam.
Érzem, felteker engem ez a probléma.
Mert, ugye, nagyon-nagyon jó lenne itt megvilágosodni ébredés előtt, még mielőtt megetetném a déditől örökölt kenyérkovászt, szitává lőném az ellenséges csávót a Counter Strike-ban, vagy felpakolnék két ügyes sajátverset az instára. Jó, akkor a könyv lesz inkább, persze. Mert macskából nincs hiány ezen a világon, és úgyis minden elenyészik, meg aztán, ha ki is menekítem szegényt, mit csinálok vele, hát nem kell nekem vizes macska felnevelésügyileg.
Kicsit elfordítom a fejem, aztán hipp-hopp, vége, elfelejtjük az egészet, talán nem is macska volt az, csak egy olyan-forma gyökérzet, úszó palack, árkatalógus, akármi.
Álmomban elég csak rágondolnom arra, amit igazán megmentenék, s az már ott is van a kezeim közt, szorítom magamhoz a szajrét, míg partraszállok. Most aztán jól megvilágosodok kedvemre.
Nagy buzgalommal lapozom fel a könyvet, üres lap az első, aztán a második is, meg a harmadik, századik, ezredik, el egészen az utolsóig. A legutolsó lap jobb alsó sarkában, apró, szinte kivehetetlen, áttetsző betűkkel néhány szó: „a macskát kellett volna”. Álmomban álomba sírom magam, majd ebben az álombéli álomban újra ott lebegek a megáradt víz fölött, ismétlődik a szituáció, de ezúttal a macskát hozom el, egyébként anélkül, hogy bármire emlékeznék az előző helyzetből. Nem bölcsességből választom őt, csak egyfajta jólneveltségből, illemből, gondolom.
Ügyefogyottan landolok a parton, vizes macska, didergés, tanácstalanság. Mit eszik, mit akar, meg egyáltalán: minek ez? S a habzó vízzel sodródik egyre távolabbra tőlem a megvilágosodásom reménysége. Jó, akkor most egy darab élő, vizes macskával több van ezen a bánatos planétán. Nem tudok mit kezdeni vele, meg nem is akarok, úgyhogy útjára engedem. Kicsit nyávog, eloldalog.
Se pénz, se posztó, ahogy nagyanyám mondaná. Álomba sírom magam az álmom álmában. És akkor újra a megáradt folyó fölött lebegek, és arra úszik egy nyávogó, kapálózó kismacska meg egy „Világosodj meg” feliratú könyv a habokban, és én arra gondolok, hogy álomban minden lehetséges, és akkor hirtelen mindkettő a kezemben van.
Szépen leereszkedek a partra, a vizes macskakölyköt az ölembe veszem, előkapom a könyvet a hónom alól, de nem érdekel, mi van benne, gyorsan tépkedem a lapokat belőle, egyiket a másik után (kész csoda ez a rengeteg száraz papír), közben látom, hogy tömött sorokkal van tele az összes, de nincs időm elolvasni akár egy szót is, álomgyufával lángra lobbantom mindet, és máris pattog a tűz, melegszünk mellette, én meg a macska, és nézzük békességben, ahogy a felkelő Nap fényében minden megvilágosodik, míg le nem fő a kávé a legelső álmon túli világegyetemben.
Fotó: Réz Johanna