Rombolás
Nincs esély a rombolás megállítására. Ráadásul ez a rezsim úgy rombol, hogy közben építést hazudik.
A Vár rendezésének ügye a kezdetektől bekapcsolta az autoriter rendszertől való – jogos – félelmet a közvéleményben.
„A Telex hasábjain kibontakozott szakmai vita régóta elfojtott érzéseket hozott a felszínre, és végre a Vár főépítésze, Potzner Ferenc is hozzászólt az eddig nagyrészt ellenzékies szakmai berkekben zajló diskurzushoz. Rengeteg fontos érv hangzik el a Vár ilyen, vagy olyan felújítása mellett, az 50-es évek átépítéseivel kapcsolatban. Ugyanígy, hosszú gondolatmeneteket lehet olvasni a Vár logisztikai befogadóképességéről és az infrastruktúra hiányáról, vagy épp az épületreplikák helyéről a városszövetben. Mégis, úgy érzi az ember, hogy igazából nem derült ki, miért fontos, egyáltalán fontos-e a vár kérdése.
A szakmán kívül kit érdekel, hogy a hauszmanni cirádák »igazak« vagy »hamisak« a mai visszaépítésben, hogy hamisítják vagy gyártják a történelmet a NER ideológusai a budai Vár homlokzatának és funkcióinak átkeresztelése közben?
A Vár, a Szent Korona és a Kossuth-tér rendezésének ügye a kezdetektől bekapcsolta az autoriter rendszertől való – jogos – félelmet a közvéleményben, ez pedig szinte kizárólag a hatalom magyar kontextusának hagyományos szimbólumain keresztül vált értelmezhetővé.
Innen ered a mai napig sokat hangoztatott jóslat, hogy Orbán Viktor meg fogja magát koronáztatni a Várban. A befagyott Duna, illetve a Várban székelő »nemzet vezérének« horrorfantáziái szinte teljesen kisajátították az ellenzék felől érkező kritikákat a várral – de még ennél is fontosabb –, hogy gyakran a kormányzás egészével kapcsolatban.
A »királyi TV« és az »Orbán, a király« gyakran iróniamentesen használt kifejezések a kormány kritikusai számára. A Várról szóló diskurzus meglátásom szerint a fantazmagória síkján maradó túlzások egymásra pakolása maradt. Így abból kiemelkedni (épp a túlzások bénító képessége miatt) igazán sosem nem tudott.
A professzionális objektivitás fétise elvonta az építész és művészettörténész szakma figyelmét arról, hogy hogyan juthattunk el az évtizedeken át tartó, a hatalmat öröklő baloldai kormányok által is elhanyagolt terekben odáig, hogy sokan igenis örülnek az ilyen térrendezéseknek, a NER játszótereinek, az üres, hideg, használhatatlan rendezvénytermeknek, a századfordulós nosztalgiának, a magyar nemzet nagyságára csodálkozó turistáknak. Fel kell ismerni és kezdeni kell valamit azokkal a gazdaságpolitikai tényezőkkel, így a neoliberalizmussal, amik a városrendezés valós kontextusát adják.
A város, illetve az eljövendő poszt-NER rendszere sokkal többet köszönhetne majd olyan elemzéseknek a Várral kapcsolatban, melyek túlmutatva a szakmabéliség önigazoló retorikáján, az önkritikus alternatívák irányába mutatnak.”