Polgárháború

„Fél év kellett hozzá, hogy ha nem is meghatározó módon, de mégiscsak bekerüljön a közbeszédbe a jogállam visszaépítésének mikéntje. A közbeszéd itt persze nem azt jelenti, hogy az emberek a piacon erről diskurálnának; a többség nagy eséllyel azt sem tudja, miről beszélnek a jogtudósok. Közöttük azonban már élesedik a vita, különféle megoldásokat kínálnak arra, miként kellene a reménybeli, új hatalomnak lépnie, ha megszerzi a parlamentben a többséget.Ez a vita nyilván fontos, mint ahogy az is, hogy minél többen halljanak róla. Ám ez utóbbi – hangsúlyozzák a jogászok – már a politika, a politikusok dolga. Ők azonban egyelőre igyekeznek kikerülni ezt a témát, elbújni előle, többnyire azzal a szöveggel, hogy a Fidesz, ha ismerné a választott utat, törvényt hozna ellene.

Lássuk be: ez nem elképzelhetetlen, ugyanakkor nem megspórolható az sem, hogy a választók a jövő várható fejleményeinek ismeretében döntsenek. Vagyis az ellenzéknek nem pusztán el kell tudni mondani, hogy mire készül, de olyan tartalmat kell kínálnia, amely egyszersmind mozgósítja is a Fideszből kiábrándultakat. Ez a mozgósítás egyáltalán nem könnyű, kiváltképp egy alulinformált, eltespedt, a politikától elforduló társadalomban. Itt a többség hozzászokott ahhoz, hogy valójában nincs beleszólása a történésekbe, hiába a sok-sok nemzeti konzultáció.

Ráadásul az alulinformáltság nem pusztán az érdektelenségből fakad: az Orbán-féle rezsim gondoskodott arról, hogy az emberek ne tudják, mi történik az országban, az országgal. Talán nem véletlen, hogy a kormánypárt legerősebb bázisát a szegény kistelepüléseken élők jelentik, noha éppen ezeknek a rétegeknek lenne érdekük egy új, velük is törődő hatalom.  Ezekre a helyekre kellene eljutnia az ellenzéknek, és világos szóval elmondani, mit veszítenek, ha minden marad a régiben, és mit, ha hajlandók a váltásra szavazni. Nagy munka ez, olyan feladat, amit nem lehet egy-két hónap alatt elvégezni, ráadásul viszonylag kevés pénzből és jelentős ellenszélben.”