Új református bálványok

„Egy friss PhD-értekezés a hazai konzervatívok számára fontos viszonyítási pontnak számító USA-beli kereszténység fundamentalista irányzatait mutatja be (Izsák Norbert: Az amerikai keresztény vallási fundamentalizmus története: a kezdetektől 1947-ig, Budapest, 2020).

Az elmúlt évtizedben saját bőrünkön tapasztaltuk a következő jellemzőket: a kiválasztottság és a tévedhetetlenség tudata, antiintellektualizmus, kirekesztő társadalompolitikai nézetek és a harcos ideológiák kedvelése. Nem tudjuk elhessegetni magunktól a gondolatot, hogy a magukra egyszerű evangéliumi keresztényként hivatkozó radikális reformátusok már (legalább az egyik lábukkal) régen a fundamentalista táborban állnak.

Intellektuális munícióra természetesen azért szükség van, különösen ha »antropológiai ellenforradalomra« készülünk, mint teszi azt Szilvay Gergely, aki az egyik legidézettebb társadalomtudóssá vált református körökben. A Mandiner szerkesztőjének hálás lehet a hazai közélet, mert az azonos neműek házasságáról, a genderelméletről és a tudományok átpolitizáltságáról írt cikkeiben és könyveiben színvonalasan mutat rá egyes elfogult szerzők tévedéseire és logikai hibáira. Restaurációs kísérlete (véleményünk szerint) mégsem ér célt.

Egyrészt témái sem a keresztény hit, sem az általános közvélemény számára nem elsődleges fontosságúak, és a jövő szempontjából is másodlagos jelentőségűek. Másrészt, miközben a nyilvánvaló tényeket (például: az azonos neműek kapcsolatában élő gyermekek különféle károkat szenvednek) kiemeli és abszolutizálja (mintha az ellenkező neműek kapcsolatában felnövekvők nem szenvednének ugyanakkora vagy nagyobb károkat), ezzel egy időben az előbbi nézetet képviselők súlyos módszertani hibáit relativizálja azzal, hogy kiemeli: más kutatók is hibáznak.

Utóbbi pont esetében éppen a konzervatívok által sokszor hivatkozott esendő emberi természet cáfol rá a leginkább Szilvayra. Miként a versenymedencében az úszók között az óra, a tudományokban zajló hiúsági és az anyagi erőforrásokért folytatott versenyben végső soron az egyre jobb módszertanokon alapuló eredmények döntenek. Ez mindenkinek az érdeke, ugyanis (közgazdasági szempontból) egy fair versenyben való részvétel előnyei összességükben felülmúlják annak előnyeit, hogy valaki (a mégoly létező és önértékelése szempontjából akár meghatározó világnézeti preferenciái alapján) meghamisítsa vagy torzítsa a kutatási eredményeit, és ezzel kockáztassa az egzisztenciáját és az idézettségi mutatóit. Ellenpéldák természetesen vannak, és olyanok is, akiknek mégis megéri.”