Lottóötös és adósságcsapda

„A piaci ár töredékéért, akár tizedéért vehetik meg önkormányzati lakásukat a benne élő bérlők, illetve hozzájárulásukkal egyenes ági rokonaik Böröcz László fideszes parlamenti képviselő törvénymódosító javaslata alapján. A törvényjavaslat lényege, hogy az önkormányzatoknak nincs mérlegelési lehetőségük. A vételi ár maximum a piaci ár harmada lehet, de minden bérleti jogviszonyban töltött év után 1 százalékkal csökken, maximum a forgalmi érték 15 százalékáig. Ez alól a felújításra, bontásra, átalakítása, rehabilitációra kijelölt és a szolgálati, illetve műteremlakások kivételek.

Viszont ugyanúgy nyomott áron vehet meg a bérlő egy belvárosi polgári lakást, mint egy újépítésű önkormányzatit, egy panelt vagy egy szoba-konyhát. A törvényjavaslatot, amely gyakorlatilag a minimálisról nullára rombolná le az önkormányzati bérlakás-rendszert, egyértelműen a bosszú motiválja. Nincs ugyanis olyan gondolatmenet, amelyben a közvagyon ilyen mértékű, nyomott áron történő elherdálása belefér a közjó szolgálatába vagy a felelős vagyongazdálkodásba. A bosszú egyrészt személyes jellegű, amiért az ellenzék a nyilvánosság elé tárta több Fidesz-közeli ismert ember, köztük Bayer Zsolt, Palkovics László és Rákay Philip bérlakás-ügyeit. De a bosszút az is motiválja, hogy az ellenzéki önkormányzati vezetők folyamatosan kiálltak az önkormányzati lakásállomány bővítése mellett, egyre több politikai szereplő beszélt a lakhatási válságról, a lakáspolitika hiányosságairól.

Ezzel a törvénymódosítással azt érik el, hogy az önkormányzati vezetők nem hogy a lakásállomány bővítésére vonatkozó ígéreteiket nem fogják tudni betartani, de állományuk jelentős része magántulajdonba kerül. Ráadásul a nyomott ár azt is biztosítja, hogy az önkormányzati vagyon ne tudjon gyarapodni az eladásokból, és ne érje meg a jövőben bővíteni az állományt. Különösen nagy érvágás ez azoknak az önkormányzatoknak, amelyek az utóbbi időben saját forrásból építettek bérlakásokat: például a XIII. kerület 600 új építésű önkormányzati bérlakása most egyik napról a másikba magánkézbe kerül.

Talán ez lesz a legelkeserítőbb hatása ennek a törvénymódosításnak: a közvagyon indokolatlan, áron aluli elherdálásán és az önkormányzati segítségnyújtás ellehetetlenítésén túl a társadalmi kötelékek, a szolidaritás további leépítése. Míg egy önkormányzati lakásból kilakoltatott emberrel szolidáris a társadalom, és keresi az állami felelősséget, a volt bérlőkre kivételes kedvezményekkel támogatott csoportként tekintenek majd. A mai napig rengeteg lakáshiteles veszíti el lakhatását, ezeket az eseteket azonban, ha elérik is az ingerküszöböt, annyival intézi el a nyilvánosság, hogy magának köszönheti a bajt, minek vett fel annyi hitelt.

A magántulajdon ma egyenlő a teljes egyéni felelősséggel, csakhogy ez – ahogy a fenti példák is mutatják – nem ilyen egyszerű. Akinek már eleve van pénze, és megfelelő emberek állnak a háta mögött, annak ez a törvénymódosítás olyan, mint a lottóötös. A többségnek pedig ez egy hatalmas csapda, amiből senki sem segít majd kimászni. Az önkormányzat azért nem, mert nem lesz rá eszköze, a kormány pedig azért nem, mert olyan gyorsan fogják elfelejteni ezeket az embereket a problémáikkal, amilyen gyorsan elfogadják a törvényjavaslatot.”