Ismét kidobták a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet Magyar Péter rendezvényéről
Országjárásának következő állomásán szerették volna kérdezni a Tisza-vezért.
Éppen Monostori az, akinek le kellene számolnia saját bálványaival.
„Ritkán kerül a kezembe az Élet és Irodalom című hetilap. Döntésemet nem olyan nehéz megindokolni: az újság címlapján sorakozó, nagybetűs címekből rögtön látja az ember, hogy nagyjából mire számítson. Nemrég azonban – gyakorló reformátusként – mégis megakadt a szemem a címlapon, egy Monostori Tibor által jegyzett cikk címén: Új református bálványok. Nocsak! Kíváncsian kerestem ki a lapban az irományt, hogy megtudjam, mégis milyen bálványokat imádok manapság, tudtomon kívül.
A szerző a cikkében igyekszik a mai reformátusok – általa károsnak vélt – attitűdjeit történelmi folyamatokra és csoportokra visszavezetni, még a látszatát is mellőzve az objektivitásnak, és kerüli (a cikk többi részében olyannyira előnyösnek tartott látásmódként) a református egyház működését az adott politikai és történelmi korszak valósága alapján értékelni.
Monostori Tibor az írása elején infúzióval kezdi csöpögtetni a prekoncepciója alátámasztására szolgáló részleteket, hogy aztán a »nagyívű« történelmi visszatekintés után végre megtudjuk, mit is nevez ő új református bálványnak. Nem csigázom tovább az olvasó kíváncsiságát: Monostori szerint az állandó, mesterségesen kialakított ellenségkép elleni harc a mi bálványunk, miközben a hősök, a rejtőzködő, elnyomott megmentőink azok az »underground reformátusok«, akik »elszigetelve vagy belső száműzetésbe vonulva, a tudományba menekülve, magánkörökben és -beszélgetésekben próbálják menteni a menthetőt, az ellenségkép elleni küzdelmet bálványozó vezetés okozta károkat«.”