Ne nyomj el engem!
Nem nyomlak el, Stan, de neked nincs méhed, hogy fogod kihordani a magzatot? Belerakod egy szatyorba?«
– Ha az abszurdon szűrjük át a genderideológiát – ahogy azt a Monty Python teszi a Brian élete című film imént idézett jelenetében –, a józan ész elválik ugyan az identitáspolitika irracionális vágyaitól, ám önmagát sosem józan észként, vagyis az igazság közérthető formában közölt redukciójaként, hanem abszurdként fogja fel. A Monty Python nem foglal állást a nemi szerepek és a szexuális önazonosság kérdésében, hanem abszurd humorával alapjaiban kérdőjelezi meg az állításai igazságtartalmát. A genderelmélet kritikája című, nemrég megjelent könyve alapján Szilvay Gergely publicista – első látásra – emlékeztet a fenti epizód atyai figurájára, aki a valóság nevében vonja felelősségre a teljesíthetetlen vágyak fanatikusát. Hamar rádöbbenünk azonban, hogy a Mandiner főmunkatársát – aki korábbi kötetében a melegházasság intézményét tette kritika tárgyává – sok mindennel vádolhatjuk a műve alapján, de humorérzékkel semmiképp. Márpedig a nevetésnél – mondja Walter Benjamin – semmi sem ösztönöz jobban a gondolkodásra.
A szerző vérre – de legalábbis szexuális identitásra – menő küzdelemről tudósít, ahol nem marad hely a könnyelmű gesztusoknak. Könyve több szempontból is fontos kordokumentum, mindenekelőtt a politikai közbeszédre való reflexiója miatt, hiszen a fókuszba állított gender a kormánypropaganda egyik legkevésbé kifejtett, ám annál gyakrabban ismételt szitokszava. Mint az elmúlt években a közmédiának és a kormány egyéb szócsöveinek hála megtudhattuk, a gender – a migránsokkal és Soros Györggyel karöltve – teszi tönkre Magyarország jövőjét, megkérdőjelezve »az apa férfi , az anya nő« gránitszilárdságú törvényét. A kormány ön- és nemzetvédelmi reflexét dicséri, hogy négy éve csírájában fojtotta el a természetellenes vircsaftot, amikor szinte azonnal beszüntette az ELTE-n indult gender studies szakot.”