„Azoktól a gyönyörű poharaktól már akkor búcsúzni kezdtem, amikor az áruházból hazaérve a konyhaszekrény legbiztonságosabb, felső polcára helyeztem őket. A borospoharak élete kialakításukból és törékenységükből kifolyólag igencsak rövid – nem lehet véletlen, hogy a legtöbb háztartásban sosincs belőlük elég, ami általában csak egy-egy nagyobb családi összejövetel során derül ki. Az, hogy az embert egy vadonatúj pohár láttán elöntse a mélabú, valljuk be, kissé nevetséges – egészen addig, amíg egyszer meg nem próbálunk a jelenség mögé pillantani.
Régi ismerőseimre gondolok – emberekre, akiktől ilyen-olyan okokból, de el kellett búcsúznom. Micsoda könnyebbség volna, ha életünk szereplőit aktaszerűen rendezgethetnénk! Különböző színű cédulák jeleznék az ismeretség végének, a szoros viszony meglazulásának, vagy egymástól való eltávolodásunknak okát. A bökkenő ott van, hogy mi, emberek, sajnos nem így működünk: sok, ha nem a legtöbb kapcsolatunk úgy ér véget, hogy igazából észre sem vesszük. Előfordul, hogy a megszűnést már azelőtt érzékeljük, hogy interakcióink abbamaradnának az illetővel.