Dobrev Klára és a halálkampány mélységes mélysége

2021. május 07. 07:00

A koronavírusban elhunytakra hivatkozva kapaszkodna fel a hatalomba a baloldal, s szinte már titkot sem csinál belőle. Sőt, szoborba öntené a koncepciót.

2021. május 07. 07:00
null
Kacsoh Dániel
Mandiner

Nem csak a jót, a rosszat is kihozta belőlünk a koronavírus. Hiszen nemcsak önzetlenek, segítőkészek, adakozók, szolidárisak tudunk lenni, hanem hajlamosak vagyunk mások helyett magunkkal törődni, gyűlölködni, vádaskodni, türelmetlenkedni. Amúgy is, de mostanság pláne. Ráadásul a politika ezúttal sem mutatott jó példát, nem valósult meg az oly sokat emlegetett, valójában a hiú ábrándok kategóriájába tartozó kiegyezés a kormány és az ellenzék között. Hogy erről ki tehet elsősorban, arról pártállástól függően nyilván megoszlanak a vélemények.

Ám tény: az ellenzék alaptalanul rágalmazta meg nemzetközi fórumokon is az amúgy tíz éve diktatúrának bélyegzett kabinetet valamiféle náci rezsim kiépítésével (lsd. felhatalmazási törvény), vádolta egy álmentős csaló beszámolójára hivatkozva emberek szándékolt halálba küldésével,

s keltett szisztematikus kampánnyal bizonytalanságot az életeket mentő keleti vakcinákkal szemben.

Újabban már gondatlanságból elkövetett emberölést emlegetnek a járvány áldozatai kapcsán, Gyurcsány Ferenc pedig egyenesen börtönnel fenyegette meg a „gyilkosokat” a parlamentben.

Egyre nyilvánvalóbb: a jövő évi választás egyik kiemelt témája lesz a járványkezelés megítélése, ahogy az is, hogy a DK-elnök ölelő karjaiban egyesülő baloldal a halottak hátán akar felkapaszkodni a hatalomba. Túlzás? Aligha.

Ezt igazolja a legújabb, első nézésre kifejezetten nemes gesztusnak tűnő kezdeményezés alakulása is. A nem túl ismert XXI. Század Társaság ugyanis azt javasolja, legyen köztéri szobra a koronavírus áldozatainak Budapesten, mégpedig közadakozásból. Az emlékmű egyben főhajtás az egészségügyi dolgozók áldozatos és hősies munkája előtt – így a felhívás. Ez eddig rendben is van, ki ne értene alapból egyet mindezzel?

A manifesztumot az elsők között írta alá Iványi Gábor lelkész, egykori SZDSZ-es képviselő, Gyurcsány Ferenc nagy barátja, a kormányellenes tüntetések rendszeres szónoka – tudják, az az ábrándos tekintetű szakállas bácsi, aki szerint a jelenlegi magyar miniszterelnök biztosan pokolra fog jutni

De szinte azonnal a kezdeményezés mellé állt Karácsony Gergely főpolgármester is, aki támogatja, hogy Budapesten avathassák fel az alkotást jövő márciusban, egy hónappal a parlamenti választás (!), két évvel a pandémia magyarországi berobbanása után.

Már mindez nagyjából körberajzolja az egyébként ártatlannak tetsző és nemes elképzelés politikai kontúrjait. Ám ha ennyi nem lenne elég, rácsatlakozott a szoborállítás ügyére Dobrev Klára is, aki épp a hétvégén jelentette be, hogy pályázik a miniszterelnökségre.

Gyurcsány Ferenc felesége a következőkkel indokolja bekapcsolódását:

„Igenis jár az emlékmű annak a közel 30 ezer honfitársunknak; nagyszülőknek, szülőknek, férjeknek, feleségeknek, gyerekeknek és barátoknak, akik egy része talán most is élhetne, ha a hatalom az elmúlt tíz évben nem üldözi el az orvosainkat és ápolóinkat, és nem az egészségügyi ellátásunkon spórolja meg a hétvégi helikopterezés árát.”

Fordítsuk le ezt magyarra: Magyarországon is tízezrek haltak meg egy világjárványban, a DK pedig szeretné a hozzátartozók érthető fájdalmát becsatornázni a kormány ellen leadott voksokba. Lényegében nem kevesebbet állít, mint hogy a Fidesz-KDNP által támogatott kabinet embereket öl.

Ez maga a halálkampány, a politika mocsarának a legalja.

A mélységek mélysége, az aljasságok aljassága.

Lehetne tovább fejleszteni az egészségügyet? Bizonyosan. Kereshetnének jobban a nővérek és az orvosok? Feltétlenül – bár számos emelés történt az elmúlt évtizedben, nemrég épp egy jelentősebb Lehetnének jobb állapotban a kórházak és a szakrendelők? Noha százmilliárdokat költött rájuk az állam, különösen vidéken, erre sem lehet nemmel felelni. S végül: mondta-e valaha bárki a kormány részéről, hogy minden tökéletes az ágazatban, s hogy ne lennének további tervek, elképzelések az előrelépésre? Szó sincs róla.

Muszáj ugyanakkor felidézni, hogy a jelenlegi kritikusok kormányon mit műveltek ezen a téren: lett vizitdíj, kórházi napi díj, széf, ágyfelszámolás, több biztosítós rendszer, és az elvándorlás sem 2010-ben kezdődött. Sőt.

Az egészségügyben dolgozók minden anyagi és egyéb megbecsülést megérdemelnek, heroikus munkájukért tisztelet jár. Tisztelet, s bizonyosan nem az, hogy holmi DK-s politikusok kommunikációs eszközként használják fel hivatásukat és szolgálatukat, vegytiszta hatalmi céljaik elérése érdekében.

Ne vitassuk el persze senkitől, hogy megindítja e víruscsapás, illetve az áldozatok és a gyászolók sorsa. Ám az ellenzéki politikusok esetében az empátiát zárójelbe teszi, ha a tragédiát kampánnyá silányítják. A Dobrev-félék megnyilvánulásaihoz képest

azt mondani, hogy a baloldal oltásellenes, az maga a tényközlés.

Nyilván Gyurcsány és társai már felejtenék, hogy például petíciót indítottak a kínai oltás ellen. Felejtés helyett azonban a jelek szerint feledtetéssel próbálkoznak, alighanem ezt a célt szolgálná a halálkampány, illetve ezzel összefüggésben (sajnos) a tervezett budapesti mementó is. No meg a választási győzelmet.

Mindenesetre úgy tűnik, a baloldalból a legrosszabbat hozta elő a vírus.

nyitókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke feleségével, Dobrev Klárával a 14. évértékelő beszéde után 2018. január 27-én. (MTI/Mohai Balázs)

Összesen 264 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. május 08. 06:08
A kép szövege: -Anyukám, hála Istennek téged. nem akar a H.H., mint az itt mögöttünk ülő nyusziját, pedig már biztos lekopott róla a szőr. -A Heil Hitler? -Nem, a Havas Henrik. -
kitiltott
2021. május 07. 15:44
Szerintem ez már a ballib moslék haláltusája. A ciprusi liberális Eü biztos el intézte egy életre magát.. És a magyar ballib MOSLÉKOT is..
tájfel
2021. május 07. 13:10
De jó ez a kép ! Ordas farkasmosolyok.
jobbközépen
2021. május 07. 12:38
Fletót idézem " lári flári ". = klári - feri és pont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!