Az a demokrácia sosem létezett, amiért a hongkongiak harcoltak

„A különleges közigazgatási területet képező Hongkongban 2018-2019-ben tömegeket megmozgató tüntetések bontakoztak ki a növekvő kínai befolyás miatt. A legtöbb torokból a demokrácia követelése tört elő. Boris Johnson külön publicisztikában jelezte, hogy segíteni fogják az egykori gyarmati állampolgárokat. Legalábbis egy részüket. Mit takar ez a segítség? Miért jött létre a gyarmati útlevél (BNO)? És létezett-e valaha demokrácia Hongkongban? Cikkünk erre keresi a válaszokat.

Kérdések a »legrégibb demokráciához«

Az »egy ország, két politikai rendszer« hajnalán, mielőtt Hongkong visszakerült volna Kínához, az utolsó brit főkormányzó látogatást tett egy elmegyógyintézetben. Drótkerítés mögül szólította meg egy igen jól öltözött ápolt, mindenképp beszélni szeretett volna a gyarmati uralom legfőbb képviselőjével.

A férfi feltett egy kérdést a kormányzó számára: azt hallotta, hogy Nagy-Britannia a világ legrégibb demokráciája, ezzel szemben Kína egy tekintélyuralmi rendszer. Ha ez igaz, hogy lehetséges, hogy a legrégibb demokrácia tekintélyuralmi eszközökkel irányítja Hongkongot, és a vezetőjét a lakosság megkérdezése nélkül jelöli ki?

Egy másik csoportra térve át: közben Chris Patten az átadás előtt kilobbizta, hogy ötvenezer, többnyire magasan képzett helyi hongkongi brit állampolgárságot kapjon. Ezzel a gondosan szelektált csoporttal Kínát igyekeztek türelemre inteni: ha nem tartják tiszteletben az »egy ország két politikai rendszer« alapelvét, a tanult »pénzcsináló« elit továbbáll. Azóta több kínai város akkora fejlődésen esett át, hogy Hongkong, bár kétségtelenül fontos a pénzügyi világ számára, nem tekinthető kizárólagos »koronaékszernek«. Így a nagyobb egészbe integrálása kevésbé kockázatos.

2020 első felében 7,4 millió hongkongiból nagyjából 3 millió rendelkezett BNO-val. Bár a bevándorlási törvénnyel valószínűleg képes lesz Kína megakadályozni a legtöbbek távozását, Nagy-Britannia sok angol nyelvet jól beszélő, képzett egyént nyert, aki felhasználható a Brexit utáni munkaerő-elszivárgás orvoslására is.

Összefoglalásképp elmondható, hogy a gyarmati múlt értékelése megosztja a hongkongi társadalmat, ahogy a tüntetések kérdése, a szociális problémák megoldatlansága, a tőkemozgástól való függés, és egy lehetséges „tiszta” demokráciába vetett hit is, amely egyesek szerint inkább kínálna megoldást gondjaikra, mint a jelenlegi anyaországba visszaépülő, nacionalizmust messzemenőkig elváró rendszer.

Közben kijelenthető, hogy a gyarmati időszak alatt felépülő üzleti központ és az egyre inkább ledózerolt „egy ország két politikai rendszer” Hongkongja embertelen körülményeket készített elő és tart fenn.

A BNO ugyanúgy a gyarmati múlt hagyatéka, ahogy a kialakult jelenlegi helyzet is mélyen gyökeredzik a britek uralmi gyakorlatában és abban a gazdasági jelenvalóságban, amelynek Peking és London ugyanúgy részei. És ezeken a tényeken a kínai agresszió mértéke és intenzitása sem tud változtatni.”