Román kerti díszt avattak a Ferenc Téren Baranyiék – a progresszív sajtó ünnepel

„Baranyi Krisztina szoborállítási akciója kapcsán az jutott eszembe, hogy közmondás még soha nem írta le olyan pontosan a valóságot, mint ebben az esetben: rút rútnak örvend! Tudniillik, április elsején a IX. kerületi önkormányzat megbízásából emlékművet kapott a BLM mozgalom Budapesten: egy szivárvány színű, fröccsöntött térdelő Szabadság-szobrot helyeztek el a Ferenc téren.

Nekik ez a művészet, és ezzel a választékos ízléssel egyáltalán nincsenek egyedül a világon. Akik részesei lehettek bármikor annak a varázslatos kalandnak, hogy a Kárpátokon túli Romániában vagy a dél-erdélyi román tengeren kirándulhattak keresztül, azoknak ismerős lehet a Baranyiék által emelt szobor látványvilága. Igen, pontosan ilyen kerti törpéket állítanak a kertjükben azok a román vendégmunkások, akik sok évnyi spanyolországi eperföldeken eltöltött rabszolgamunka után megengedhetik maguknak, hogy színpompás kerti díszekkel hergeljék az irigyeiket. Ez amolyan státusszimbólum. Kertitörpeszabadságszobor és húszéves BMW, ez a nagyromán álom!

A sokat irigyelt bezzegrománia pedig végre itt van Budapesten, gyorsabban zárkóztunk fel Ploiesti-külsőhöz, mint ahogy azt reméltük. És ehhez csak egy szivárványszínű műanyagszobor hiányzott a magyar fővárosba. Minden forint jó helyre került, amit erre a projektre költöttek!

Kicsit persze hiányolom azoknak a finom ízlésű kritikusoknak a megszólalását, akik nem olyan régen még habzó szájjal estek neki a Trianon-emlékműnek, és minden olyan köztéri szobornak amelyeket a jobboldali kormány emelt az elmúlt évek alatt. Hiányolom a szép emlékű Sixx, vagy bármelyik magasan művelt 444-es esztéta elemzéseit, akik pártszimpátia és világnézet alapján bármikor, bármiről pontosan meg tudják mondani, hogy az adott alkotás értékes-e vagy hitvány szemét. Ezek a független kritikusok valószínűleg azért hallgatnak, mert az ellenzéki összefogás rendszerében még nehezen tudják elhelyezni Baranyit. Mint a »diktatúra ellenségét« természetesen támogatják cikkeikkel, mentőövet dobnak neki kínos szituációkban, azonban amíg nem derül ki, hogy kivel fog össze, addig nem költenek dicshimnuszokat a műanyagszoborról. Az nem része az alapszolgáltatásnak.

Ingyen nem fogják azt hazudni, hogy egy rendkívül izgalmas és a maga nemében egyedülálló képzőművészeti alkotással lett gazdagabb a főváros, mely egy talpalatnyi nyugatot jelent ebben a sáros kis országban, és mai naptól jobb a Ferencvárosban élni. Mert egyébként ezek a szavak különböző sorrendben, különböző kísérőszövegekkel már megjelentek volna a progresszív sajtófelületeken. A szoborállítással azonban nem az a fő gond, hogy a kerületi vezetés fő tevékenységként rongálja a ferencvárosi lakók szépérzékét, hanem az, hogy az egészet rosszindulatú provokációnak szánták, botrányt akartak kelteni.”