„Bátran, szabad magyar emberként viselkedtél, nincs miért szégyenkezned, elnézést kérned, hátrálnod. Úgy mondtad el a véleményedet, hogy abban nagyítóval sem találni bántót, s nem mellékesen: minden szavad színigazság. Bár az állásodat elvették, nem maradsz majd munka nélkül, és szereztél sok millió barátot. Hiszem, hogy a kavicsból, amit elengedtél, lavina lesz, amely előbb-utóbb maga alá temeti majd mindazokat, akik miatt ma Nyugat-Európa úgy fest, mint Szodoma-külső.
Az általad említett »erkölcsi leépülés« mára odáig jutott, hogy téged a »sokszínűség« és a »tolerancia« nevében rúgtak ki. Türelmesek ők, hogyne, amíg a véleményed egyezik az övékével. Ha nem, akkor véged van. A fényképekről is kiretusálnak majd, mint Trockijt. Ezt a sorsot szánják a még dacoló, még másként gondolkodni merő európaiaknak is. Akik szeretnék megmenteni Európát a gender- és multikulti-őrülettől.
Nagy bajban lehet az a birodalom, amely ilyen hisztérikusan reagál egy szelíd-szolid véleményre. A vesztüket érző rezsimek sajátja ez a téboly, amellyel atombombát dobnak az ellenálló hangyákra. Téged most Németországban ellehetetlenítettek, tönkretettek.
Így is, úgy is kirúgtak. Németországban nem lesz munkád. Nincs hova hátrálnod – ahogy nekünk, európai őslakosoknak sincs! Oly korban élünk, amikor a leginkább magától értetődő alapigazságok megvallásához is bátorság kell. A sportolók közül kevesen mertek eddig szembeszállni a dühöngő szélsőliberális véleményterrorral. Te vagy az egyik. Hatalmas az erejük, tengernyi a pénzük, övék a nyugati fősodratú sajtó. De le lehet őket győzni. Ha majd nem csak egy, hanem sok Petry Zsolt lesz, aki kiáll, fölszólal az agybaj ellen, akkor végük lesz.
Ez is egyfajta végvári harc, ez is egyfajta hősiesség ám! Büszkék voltunk rád, amikor a magyar kaput védted, és büszkék vagyunk rád most is, amikor a józan ész kapuját véded az őrülettől. Várunk haza! Ki tudja, az Európa-bajnokságon talán a kispadról nézheted végig, ahogy megverjük a németeket… A Jóisten áldjon meg a bátorságodért, Zsolt!”