Kedves, ismét a budai Várra ácsingózó kortárs építészem!

„Amióta az eszemet tudom, rajongok a munkáidért. Szavakkal leírhatatlan mindaz, amit köszönhetünk neked. Össze sem tudom számolni azt a rengeteg építészetileg iránymutató telefonközpontot meg formabontó trafóházat, amit ebbe a nyomorult szar kis eklektikus balkáni pocsolyába álmodtál, és 1944 óta meg is valósítottál. 

Egy személyben te vagy az, aki miatt a nyugati barátaim szemébe tudok nézni, ha megkérdezik, hogy mi a fene folyik megint nálatok. Természetesen, ha náluk vagyok, akkor én is azonnal a La Défense-negyedet keresem fel, onnan pedig egyből a Pompidou-központba hajtatok, mert miért érdekelne manapság egy modern értelmiségit a Versailles-i Kastély, vagy a Palais Royal? Hacsak természetesen nem arról az előremutató üvegpiramisról van szó az udvarban.

Az ocsmány mocsok épületeid ugyanúgy tűzre valók, mint a polgárpukkasztó modern színházad, meg a macskafojtogatós újhullámos kisfilmjeid. NEM néztem a legyet 20 percig a mocskos ablaküvegeden, ahogy nem nézem az általad vásárcsarnoknak csúfolt, egymásra fosott építőkockákból álló fércművedet sem. Nem, nem és nem! Otthon, a négy fal közt építgessél ilyeneket a macskádnak. Hátha felmászik majd rá, de jó eséllyel inkább nem fog.

Az általatok nagyon mélyen tisztelt Faludy György is megírta egynémelyeteknek, hogy lisztet fingó bohócok vagytok, és ezt nyugodtan veheted magadra is.

Szar lehet szembesülni vele, hogy egész életműved pontosan egy ilyen fing a lisztben, de hát ez van. Azzal a hatalmas tehetséggel, ami neked megadatott, bizonyára tervezhettél volna világunkra sok szépet és jót is, csak elkúrtad. Nem kicsit, nagyon.”