Mit kell tudnunk a brit mutánsról, amelyik most nálunk a járványt okozza, miben más, mennyivel jobban fertőz?
A brit mutánsról azt tudjuk, hogy már 70 országban, köztük Ausztráliában is megtalálták, erősebben kapcsolódik az emberi sejtekhez, gyorsabban szaporodik, terjed, és súlyosabb megbetegedést okoz. Általánosságban elmondható, hogy a légzési elégtelenség elhúzódó, lassú a gyógyulás, és nem ritka, hogy a látszólag jó állapotú betegek tünetei hirtelen súlyosbodnak, de jelentős egyéni eltérések vannak. Az ápolási feladatok ellátása, a speciális izolációs követelmények miatt sokkal nehezebb. Aki ilyen beszámolókat látott a tévében, megfigyelhette, hogy az ápoló személyzet (de a kisegítő személyzet is) folyamatosan védő öltözetben dolgozik, amit 3 óra viselés után le kell vetni és pihenni kell.
Az ilyen betegek fizikális vizsgálata is nehezebb, a komoly fizikai munkán kívül, amit többek között a gyakran magatehetetlen betegek forgatása, ellátása vagy az oxigénpalackok cseréje okoz. Bár »katasztrófaturistákat« a Covid-osztályok nem fogadhatnak, de a betegséget lebecsülőket szerintem elég lenne egynapos önkéntes munkára bocsátani egy covidos kórterembe, biztosan megváltozna a véleményük.