Kikosarazta a németeket a francia miniszterelnök
Michel Barnier inkább Meloniékhoz siet Olaszországba, ami finoman szólva is szokatlan a német-francia kiegyezés óta – viszont jó oka van rá.
A Liga messziről indult, több „megállón” keresztül jutott el idáig. Matteo Salvini pártjának története.
„Kétszer is együtt kormányoznak ezután Berlusconival. Először 2001. június 11. és 2006. május 17. között, mikor az LN egy nagy sikert és egy nagy kudarcot is kénytelen volt elkönyvelni. A siker: elfogadták az első illegálisbevándorlás-ellenes törvényt (ún. Bossi – Fini törvény). A kudarc: alkotmánymódosító népszavazás a devolutionről, mely ugyan érvényes volt, de a résztvevők 61,3%-a elutasította az elképzelést. Az olaszok láthatóan nem szerettek volna húszféle egészségügyi rendszert például. (Bossi személyes kudarca is volt ez, hiszen pályája során először viselt miniszteri posztot, méghozzá épp a devolutionért felelőset!)
Másodszor 2008. május 8. és 2011. november 16. között, amikor a közös kormányzásnak Berlusconi lemondása vetett véget. A bukás oka nem csekély részben az volt, hogy a termelékenység növelése érdekében baloldali elődeihez hasonlóan nem tudott mélyreható reformokat ő sem véghezvinni. A versenyképtelen gazdaság nem tudott megbirkózni a pénzügyi világválság Olaszországot ért hatásaival. A kormány után pedig Bossi is megbukott: a 2012-ben kipattant, a hozzá, sőt családjának tagjaiig érő korrupciós botrányok miatt távozott a párt éléről. Az eset mély csalódottságot okozott a szavazótáborban is, ennek legékesebb bizonyítéka volt a milánói polgármesterség elvesztése.
A mélypontra került Északi Ligát meg kellett tisztítani a múlt árnyaitól, ez a feladat pedig egy átmeneti időszak után egy fiatal jogászra, Matteo Salvinire várt. Szűk 10 évvel a krízis után kijelenthető, hogy Salvini a párt reformját sikeresen teljesítette: ma az »Északi« jelzőt hátrahagyott Liga a félsziget legnagyobb támogatottságú pártja. Ennek számtalan oka van, a fordulat abban ragadható meg, hogy a Liga regionális érdekek képviselőjéből országos tömegpárttá vált: a közép- és dél-olaszoknak is reményt kínál a gazdasági és pénzügyi válságból – s amint a jobbnál jobb önkormányzat választási eredmények mutatják országszerte, a választók »megbocsátották« a korábbi bántó retorikát. A föderalizmust a korszellemhez jobban igazodó eszme, a szuverenizmus váltotta fel – nem olasz és olasz áll szemben immár egymással, hanem az olasz nemzet és a magának mind több hatáskört vindikáló Európai Unió. Ez az a közös – nem euroszkeptikus, sokkal inkább eurokritikus, vagy éppen eurorealista – platform, amin a magyar és a lengyel kormánypárt is áll.
Salvini vezetése alatt a Liga immár másodszor van kormányon, de a miniszterelnököt ezúttal sem a párt adja. 2022 tavaszán azonban parlamenti választás következik, amikor eldől, hogy az általa vágyott »európai reneszánszért« az Európai Tanácsban kormányfőként is tud-e majd küzdeni.”