Szaniszló Sándor: a politikai idiotizmus tortáján a cseresznye

2021. március 18. 18:15

A politikai kommunikáció oltárán feláldozza az életmentő vakcinázást.

2021. március 18. 18:15
null
Rajcsányi Gellért
Mandiner

Vészhelyzet van: egekben a koronavírussal fertőzöttek száma, tombol a járvány; és egyetlen megoldás van a helyzet megnyugtató kezelése felé: ha minél többeket minél gyorsabban beoltanak a beérkezett vakcinákkal. Minden mértékadó szakember elmondja: a Magyarországon most beadható vakcinák mindegyike biztonságos, használható, dübörögjön az oltakozás, nyerjük meg a versenyt a járvánnyal szemben.

Egy felelős politikai vezető számára olyan egyértelműnek kellene lennie, mint a lélegzetvételnek, hogy az általa vezetett kerület, falu, város, ország számára minél több vakcina érkezzen be; lehetőségeihez képest tegyen meg mindent, hogy az általa képviselt emberek kapják meg az oltást, lobbizzon, kaparjon; és emellett az önérdeke is az, hogy épp erről kommunikáljon választói számára. Még akkor is, ha épp nem bontja ki a valóság minden szeletét, khm.

Amit viszont Szaniszló Sándor, a 18. kerület gyurcsányista polgármestere csinált, a politikai iditoizmus őszödi beszéde.

Talán azt gondolta, hogy a nagypolitikai szócsatározásokat kellően lebutítva folytathatja ugyanezt a kerületi szinten is - ám visszanyalt a valóság – saját követői, választói, a helyi lakosok igényei és követelései.

Szaniszló Sándor a Facebook-oldalán azt közölte: több száz adag kínai koronavírus vakcinára nem volt jelentkező, a készlet el lesz szállítva, ő pedig inkább Unió által engedélyezett vakcinákat kér.

 

A később törölt poszt

 

Posztját értetlen, felháborodott, illetve segítséget, támogatást kérő kommentek tömege lepte el: tucatjával jelentkeztek az emberek, hogy nekik megfelel a kínai vakcina, és miért nem szóltak nekik erről. Sokan kérték avagy követelték, hogy akár most, azonnal szervezzék meg az oltakozást a visszaküldésre szánt kínai vakcinákkal.

Történt ezután, hogy Szaniszló Sándor törölte a botrányos posztját – a kommentelők most a korábbi posztjai alatt feszegetik, hogy mégis mi történt.

Van is mit feszegetni: ez ön- és közveszélyes akció volt Szaniszló Sándortól. A Gyurcsány-párt politikusának önveszélyessége, politikai harakirije egy cseppet sem érdekel; a közveszélyesség viszont nagyon is: a politikai kommunikáció oltárán feláldozni az életmentő vakcinázást, ez saját választói, kerületi lakosai, az egészségüket féltő emberek jogos igényeinek semmibe vétele.

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lilla50
2021. március 20. 08:23
181. komment http://www.atv.hu/videok/video.. Tök mindegy , hogy ki s mivel éri el a kívánatos beoltottsági szintet A fidesz most a maga nagyon is durva kampánnyal : az ellenzéke lejáratása kapcsán szeretné elérni Csakhogy azt meg dokumentumok mutatják, hogy sok a kreatív belegondolás a történetbe Persze hazugságok Emez írásban a kommentelőket még a képernyyőfotó sem zavarta A trollok 500 bejegyzése emez szöveg hegelése nyomán is az eredeti írás képernyőről való levételét indukálták Ámen!
lilla50
2021. március 19. 15:04
179. komment Tök vicces, hogy a szövegben ott van a képernyőfotó és a mellé írt szöveg tök ellentétes azzal Ez az igazi fekete öves (félre) magyarázás Mit gondolt a szerző? mármint az eredeti szöveg posztolója? Hát azt , hogy nincs rálátása az önkormányzatban folyó oltásnak és kéri, hogy a sikertelen oltóanyagot cseréljék végre-- biztonságosra, ha már egy tv-s fazon is nyögi https://index.hu/belfold/2021/03/19/koronavirus-koronavirus-magyarorszagon-karasz-robert-atv-musorvezeto-jarvany-vakcina-oltas/ "Az ATV műsorvezetője, Kárász Róbert március 8-án kapta meg a koronavírus elleni első védőoltást, méghozzá a kínai Sinopharm-vakcinát. Kezdetben nem voltak tünetei, de tíz nap elteltével ágynak esett, amiről az Instagramon számolt be. Iszonyatosan rosszul érzem magam. Nem vagyok egy nyavalygós ember, jól bírom a strapát, de be kell vallanom, éjjel halálfélelmem volt. Az egész testemen rettenetesen fáj a bőr, olyan érzés, mintha mindenhol le lennék égve. Ha hozzáér bármi, például a paplan, olyan, mintha egyszerre szúrnának meg mindenhol" Kinek is van akkor igaza?
Pierre
2021. március 19. 09:48
"A kormánymédia azzal támadja a DK-s polgármestert, hogy visszaküldte a kínai vakcinákat, pedig a kormány hívta vissza azokat. https://telex.hu/koronavirus/2021/03/18/budapest-xviii-kerulet-szaniszlo-sandor-kormanymedia-sinopharm-vakcina-fact-checking Megint csak egy krealt balhera futotta, kesma-kutyak?
Szerintem
2021. március 19. 05:57
Megszervezett, közös akció. A polgármester és az orvos is ugyanúgy sáros. Ott volt a vakcina, de senkit se értesítettek az oltásra. Eldugták, eltitkolták a beoltandók elől. Hogy másikat kértek helyette, egyértelmű, hogy eltervezetten bojkottálták ennek a vakcinának a beoltását. Az emberek meg tömegével felháborodtak amikor megtudták, tehát tömeges igény lett volna rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!