Egy keresztény hit van – Válasz Monostori Tibor írására

„Nem a bűnök hierarchiájáról szól a valódi vita, ahogy MT állítja, hanem arról, hogy mi bűn és mi nem az. Ha a kereszténységen belül zászlót bontana egy mozgalom, amely azt hirdetné, hogy a lopás nem bűn, sőt, erény, és azzal toldaná meg ezt, hogy el volt tévelyedve az a kereszténység, amely korábbi korokban a lopást bűnnek nevezte, a lopás körül zajlanának ma heves viták. Ha egy keresztény felekezet a férfiakat a házasságtörésre szabadítaná fel, vagy arra, hogy örömlányokkal csillapítsák elfojtott szexuális étvágyukat, ez lenne ma a viták kereszttüzében. De ma a homoszexualitás kérdésében történt etikai paradigmaváltás, ezért mindazok, akik az apostoli hit mellett akarnak maradni, az egyszer s mindenkorra a szentekre bízott hit mellett, azok kénytelenek a homoszexualitásról beszélni, és arról, hogy az miért bűn. Mert az apostoli tanítás ezzel kapcsolatban világos és egyértelmű.

Amennyiben az egyház Krisztust követi, irgalommal fog viszonyulni azokhoz, akik ebben a bűnben betegedtek meg. Ugyanúgy, ahogy irgalommal viszonyul azokhoz, akik a hazugság, a lopás, a paráznaság, a harag, a rágalmazás, a keserűség, az erőszakosság, a részegesség vagy a drogfüggőség bűnében betegedtek meg. De a Krisztust követő egyház nem fogja egyikről sem azt állítani, hogy az jó, nemes és tiszta, és nem fogja ezt állítani az azonos neműek kapcsolatáról sem. Ezért miközben az egyház Isten védelmébe hívja őket, világosan és egyértelműen fog arról is beszélni, hogy melyek az Isten parancsolatai. A szexuális etikáról szóló tanítással tele van az Újszövetség, meghatározó témája az apostoli igehirdetésnek. (Vö. Középpontban a szexuális tisztaság?) A Krisztust követő egyház a házasságot sem fogja újradefiniálni, mert Krisztus menyasszonya, és a házasság Krisztus és az egyház szent misztériuma. Krisztus és az őt szerető egyháza soha nem fog örülni a hamisságnak, de mindig kész lesz örvendezni az angyalokkal egy bűnös megtérésekor.

Progresszív és konzervatív kereszténység?

Mindezek fényében helytelennek és félrevezetőnek tartom a kereszténység szétválasztását konzervatívokra és progresszívekre, ahogy MT teszi, mintha ez a kereszténység két szárnya lenne, amelyeknek most csak az egyike nyújt oltalmat az emberek egy csoportjának. A valóságban csak egy szent, egyetemes, apostoli hit van, amely minden embert megtérésre hív, amely minden embernek bűnbocsánatot és örök életet kínál, és amelynek alapjai kétezer évesek. Aki erre az alapra épít, annak a munkája megmarad, ha az nem fa, széna és pozdorja, de ha az építménye megég is, ő maga megmenekül, mintegy tűz által (1Kor 3,11-15). Aki viszont más alapra épít, vagy az alap megváltoztatására törekszik, annak nem csak a munkája ég meg, de ő maga sem menekül meg. Ezért nincs kétfajta kereszténység. Nincs olyan kereszténység, amelyik az apostolok tanítását tekinti mércének, és olyan kereszténység, amelyik számára a világ haladása a mérce. Ezek közül csak az egyik valódi kereszténység. Beszélgetni természetesen lehet ezekről a kérdésekről, és ha ezt tesszük, mindenképpen tiszteljük egymásban Isten képmását, de az egyház alaprajza kétezer évvel ezelőtt már elkészült, arról nincs mit vitázni a falakon belül.”