Igen, nemrég született egy tanulmány, amelynek az eredményei szerint ilyenkor elegendő lesz egy dózis, mivel a fertőzés már szinte az első oltásnak számít.
...
Az eddigi ajánlások a két oltás között 21 nap elteltét írták elő, jelenleg felemelték Magyarországon 35 napra. Problémát okozhat-e ez?
A két oltás közötti időszak esetén a 21 napot amiatt ajánlotta korábban a CDC és más járványügyi hatóságok, mert a klinikai vizsgálatokban így tesztelték a vakcinák hatásosságát és biztonságosságát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy így az optimális, hanem azt, hogy a tesztelési folyamatot így lehetett a leggyorsabban végigvinni, ugyanis három hét a legrövidebb idő, amelynek az elteltével be lehet adni az ismétlő oltást. Ezt a koronavírus-járvány sürgetése indokolta: ha két hónapot vártak volna a két oltás között, akkor a klinikai vizsgálatok még most is tartanának. Így csak annyit mondhatok, hogy egyelőre az időintervallum tekintetében sincsenek pontos adatok, annyit tudunk, hogy ez nem szigorú.”