Nagyköveti tenyerek

A napokban úgy tűnhetett sokunknak, több nyugati nagykövetség nem jól fogja fel a szerepét. Egy pártpolitikától visszavonult, de tekintélyes közéleti szereplő elmeséli, hogy csaknem tíz évvel ezelőtt az USA akkori nagykövete hogyan próbált rátenyerelni hazánk belpolitikai életére és az általa alapított lehetséges ellenzéki váltópártra.

A mai nyugat-európai nagykövetek nem tenyerelnek ránk konkrétan, csak éppen teleírt tenyerüket mutogatják nyomásgyakorló szándékkal.

De nézzük először Schiffer András ügyvéd anekdotáját. A Pesti TV-ben, Mező Gábor történész műsorában mesélte el a Lehet Más a Politika alapítója, hogy akkoriban mennyire beleszólt az USA külügyi vezetése a magyar belpolitikába és – bomlasztásos szándékkal – az ígéretesen induló LMP belügyeibe. Mert nem úgy voltak baloldal, ahogy odaát szerették volna. Hillary Clinton akkori külügyminiszter 2011 nyári látogatása után varázsütésre ellenzéki összefogást kezdett sürgetni sok LMP-s frakciótag; frakcióvezetőjüket, társelnöküket pedig lejáratták, fokról-fokra elszigetelték.

Schiffer arra is kitért a műsorban: előzőleg a korabeli amerikai nagykövet asszony, Eleni Tsakopoulos Kounalakis magához kérette és felszólította, vonja vissza Gyurcsány Ferenc elleni 2009-es feljelentését, de ő ettől elzárkózott. Némely frakcióbeli társa ezután valahogy „gyakrabban járt az amerikai nagykövetségre, mint megyeszékhelyekre”, többen tanulmányi utakra is meghívást kaptak Amerikába. 2013-ban aztán le is lépett – Karácsony Gergellyel az élen – nyolc fő a tizenöt fős LMP-frakcióból. A távolról sem kormánypárti, nem posztkommunista balos, ellenben multiellenes Schiffer maga mondja ki, hogy

veszélyeztetve azt az elvet, hogy „Magyarországot Magyarországról kell kormányozni”.

Ez volt hát az egykori amerikai nagykövettel kapcsolatos, a közvélemény elé most került történet – időszerű tanulsággal, hiszen az USÁ-ban Joe Bidennel a hajdani vonal kerekedett felül.

Lássuk a másik ügyet. Hivatalban lévő nyugat-európai nagykövetek egy minapi közös képen felénk mutogatják tenyerüket. A spanyol, német, holland, ír, svéd és belga nagyköveti tenyerek, ha jobban megnézzük, nem egészen üresek. Színes firkát látunk bennük, ami „A család az család” homoszexuális mozgalom logóját formázza. Mintha azt üzennék, követelnék ezzel a nyugati országok kormányai: „Te haladás szellemétől eléggé meg nem érintett, értetlenkedő, nyakas magyar, szégyenülj meg, add fel hagyományos családszemléletedet, mert ma a szivárványcsaládi modellre átállást várja tőled a sokszínű Európa!”

Igen: mi itt, Európa közepén tényleg értetlenkedünk. Van ugyanis egy több évezredes, megalapozott alapfelfogásunk, hogy hol van a legjobb helyen a gyermek és hol kevésbé.

És létezik egy másik, az előzőektől nagyon eltérő nagyköveti tenyér is. A több mint két évezrede a Földön járt égi követ átszegezett tenyerének képzete, nos, alighanem az nem engedi nekünk, hogy árva gyermekeket szolgáltatassunk ki a legújabb társadalmi kísérleteknek.

A liberális demokrácia egyik vonását részben az angol polgárháború és a harmincéves háború véres tapasztalatai alakították ki, nevezetesen: a különféle vallásos meggyőződések háborúskodása többé nem kívánatos.

És ma mégis vallásos vakbuzgósággal kellene megvalósítani a legújabb, felülről kitalált jogokat? A multialkalmazott kötelezőleg felvonuljon, a német klubnál lévő magyar válogatott kapus facebookon győzködje nemzetét az új ideológiáról?

Talán nem blaszfémia a sóhaj: az imént említett, átszegezetten is áldó tenyér bárcsak belátást ajándékozna ideológiától fertőzött, birodalmiaskodó partnerországainknak! Nekünk pedig, itthonra, normális politikai alternatívákat.