Gulácsi fittyet hányt a szurkolói közeg elvárásaira

„Ám véleményt formálni, kiállni az ember által helyesnek, jónak vélt dolgok, (köz)ügyek, kényes témák mellett még ekkor sem egyszerű, dolgozik az emberben a múlt, a minták, a megfelelés és elsősorban a félelem. Hiszen a segítő kéznek, a támogatónak kell utána kifutnia tízezrek elé, figyelmen kívül hagyni a füttykoncertet, olvasni a lejárató üzeneteket, kommenteket, hallgatni az utca emberének negatív megnyilvánulásait. Furcsán néz aztán a fejlődési ív más szakaszánál tartó csapattárs, értetlen az edző, kérdőn pillant a klub és a szövetség: ezt miért kellett? (...)

A segítségnyújtás, a rászorulók helyzetének enyhítése, a problémájukra való figyelemfelhívás tehát része a mindennapoknak, a társadalmi, politikai témakörök érintése viszont még gyerekcipőben jár. Sokan úgy gondolják, hogy a sportoló csak sportoljon, ne menjen át a nagyfiúk homokozójába játszani, viszont van egy markáns réteg, amely pont az elismertséget, releváns követői bázist maguk mögött tudóktól várná azt, hogy elmondják véleményüket. Így vagy úgy! »Mindenki függ valamitől. Tudod, hogy mindenki függ.«

Így a kényesebb kérdéseknek, témáknak csak néhányan fogják meg a kezét, csak páran mernek kilépni velük az utcára. Kevesen vállalnak a magyar válogatott kapuséhoz hasonló tettet, pedig elkelne még »kettő vitéz és tudós négy«. Gulácsi Péter bejegyzésével fittyet hányt a szurkolói közeg elvárásaira, mert és tudott autonóm lenni, független, miközben tudta, hogy lesznek következményei. Kiállni a közvélemény elé, vállalni önmagad, jó szándékú gondolatod, esetleges építőjellegű kritikád, ismerve hozadékát és annak mértékét – egy igazi bátor, szabad tett. Ha egyetértesz azzal, amit mondani, közvetíteni akar, ha nem, becsülendő. Így születnek hősök, példaképek, a pályán és a pályán kívül egyaránt.”