A globális fejlemények kedveztek a párt szélsőjobboldali fordulatának. A baloldal világszerte elbizonytalanodott, érezhetővé vált a perspektívavesztés és a defenzívába szorulás. Színre léptek olyan szélsőjobboldali politikai erők, amelyek sikeresen vonzották magukhoz a szervezetileg meggyengült munkásságot, amely a második világháború után a baloldal hagyományos bázisának
Ennél is szomorúbb utat járt be a politikai baloldal. A közép-kelet-európai rendszerváltás egyik legsajátabb terméke, hogy az államszocializmusból a kapitalizmusba átvedlett – magát baloldalinak nevező – hatalmi csoport, ideológiailag és emlékezetpolitikai téren fokozatosan feladta saját, ’89 előtti pozícióját és értékrendjét, azaz kapitalizmus-bírálatát, és önként beállt a keresztény-nemzeti vagy liberális zászló alá. Csak nagyon kevesek maradtak meg a valódi baloldal, a történeti és elméleti rendszerkritika talaján.
Számtalan példát lehetne említeni, hogyan lett az óvatos kompromisszumkeresésből teljes szellemi-kulturális önfeladás, hogyan semmisült meg a baloldal évszázados kollektív hagyománya és tudata. Érdemes itt utalni az objektív feltételek megsemmisülésére, ha úgy tetszik, az anyagi eszközök hiányára – a kulturális munkás folyamatosan veszített presztízséből, mint ahogyan a kulturális intézményeket is sorra felszámolta –vagy privatizálta – az új gazdaságpolitika”.