Az arany ember és a genderpánik

„Nem, nem a miniszterelnök úrról nyilatkozott, mert akkor természetesen érthető lenne az úri közönség nekibúsulása, hanem a kötelező iskolai olvasmányok listáján található közismert, bár önszántukból kevesek által olvasott regény még Novák Katalini értelemben is konzervatívnak minősíthető nőképéről fejtett ki olyan álláspontot, amely más országokban utoljára 1930-ban számított annyira provokatívnak, hogy emiatt állati ürüléket passzírozzanak a vélemény kifejtőjének postaládájába.

És erre mondják egyesek azt, hogy ma már senkit nem érdekel a szépirodalom! Mintha hirtelen előbukkant volna egy titokzatos mozgalom, amelynek misztikus beavatási szertartásain a résztvevők nem vad dobolás ritmusára hanem a Kőszívű ember fiaiból felolvasott tájleírások hatására jutnak el az önkívületi állapotig; a Jókai-kultusznak be nem hódoló hitetlenekre pedig rettenetes bosszúval sújtanak le.

Mielőtt eldöntenénk, hogy jogos büntetés-e a jeles írónő megkínzása és rituális feláldozása, használjunk egy olyan technikát, amelyet a hazai közéleti és kulturális csatározások során viszonylag ritkán alkalmaznak: olvassuk el először a vitát kiváltó szöveget. Ítélkezni ráérünk utána is.”