Vendetta

2021. január 15. 06:57

Nem kerülhette el Donald Trump a bosszút.

2021. január 15. 06:57
G. Fehér Péter
Magyar Hírlap

„A washingtoni szövetségi képviselőház szerdán megszavazta a határozatot a leköszönő elnök alkotmányos elmozdításáról, az úgynevezett impeachmentről.

A most elfogadott képviselőházi dokumentum szövege szerint Donald Trump hívei január 6-i tüntetésén lázadást szítottak, folyamatos veszélyt jelentettek az alkotmányos rendre, nemzetbiztonságra, a demokráciára.

Jóllehet tudjuk, hogy a Capitolium épületének erőszakos elfoglalásában mindenekelőtt a szélsőbalos Black Lives Matter és az Antifa militáns aktivistái előre jól megszervezett formában vitték a prímet. De ez persze nem számít mindazoknak, akik halotti tort akarnak ülni Trump politikai teteme felett. A washingtoni törvényhozás épületének ostroma most látványos ürügyet szolgáltatott a vendettára.

Az impeachment folyamatának következő állomása, hogy a szenátusnak kétharmados többséggel kell kimondania, hogy Donald Trumpot váltsák le, alig egy-két nappal hivatali idejének lejárta előtt. Így hát az egész procedúrának semmilyen gyakorlati értelme sincs, ráadásul a szenátus ilyen rövid időn belül aligha iktathatja be az ügyet napirendjébe.

Nem is praktikumról szól most már a történet, hanem arról, hogy a szélsőbalos ideológiával átitatott demokraták megalázzák a leköszönő elnököt, és példát sta­tuál­janak: így jár az, aki szembe mer menni a szélsőséges balliberális ideológiával, falat épít a határon az illegális bevándorlás megállítására, ahelyett, hogy – amint ezt Joe Biden ígéri –, állampolgárságot adna nekik.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2021. január 15. 13:46
Hát, ami azt illeti, a D. Trump csúnyán benézte a dolgokat, vagy egyszerűen nincsen, nem volt tisztában az alaphelyzettel. Nem vett tudomást arról, hogy a Demokrata Párt a háttérhatalom amerikai fiókja, illetve hogy az Egyesült Államok kormányainak messzemenően figyelembe kell venni a világuralmi törekvéseket és célokat. Így aztán szinte szükségszerű volt a veresége, mert a választás elcsalása a háttérhatalomnak csak egy rutinfeladat volt.
civis72
2021. január 15. 13:22
A mocsár visszavág
forsteandretredjemann
2021. január 15. 12:41
Azt a kérdést továbbra sem teszi fel a US elit, hogy mi vezetett egy eliten kívülről jött ember győzelméhez négy éve. Mitől lett a lakosság közel fele trumpista? Négy év folyamatos kampány és iszonyú médiafölény segítségével is csak egy hajszállal sikerült győzni most. És ott folytatják ahol abbamaradt. Amit így kitermelnek az csak durvább lehet mint Trump.
MZ/X
2021. január 15. 09:20
Csak nem ez miatt támadják meg őt és híveit? https://www.vadhajtasok.hu/2021/01/10/haboru-sokkolo-informaciok-erkeznek-a-politikusokrol-es-az-elit-tagjairol-az-elkovetkezendo-ket-hetben/?fbclid=IwAR1nVTsRyGUoG3UCybNg_dcRWtdj1TFI56LISiabtIoVpE3xzlJx7ed8xKM
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!