Seattle belvárosa és a Capitolium

„Tavaly májusban az egykori párizsi értelmiséget le- és felváltó média, valamint a »haladó« és »demokrata« politika úgy döntött, semmi sem drága, ha a cél Trump leváltása. És az Amerikai Egyesült Államok, a világ »legszilárdabb demokráciája« a polgárháború szélére sodródott.

Utcai zavargások, káosz, a rend teljes felbomlása, anarchia, önbíráskodás, lángoló ­autók, házak, városok – a megfélemlített rendőrök pedig térdre ereszkedtek a mocskos csőcselék előtt. Szerte a világon, úton-útfélen mindenféle hülye térdre esett, hogy így fejezze ki hatalmas és szívszorító szolidaritását a gyújtogató és gyilkoló csőcselékkel, valamint a terhes nőket kirabló feketével.

Bizony ám! Ezeknek Floyd lett a hősük. Ami persze magától értetődő és természetes. Mert végül is: ki más lenne?

Hollywood milliárdos sztárjai egymás hangjára, könnyére meg taknyára licitálva adták ki nyilatkozataikat Floyd meg a csőcselék mellett, aki pedig szembe merészelt menni a fősodorral, az megnézhette magát. S ebben sincs semmi újdonság:

»Ez a gépezet az értelmiség terrorizmusa.

Ez egy totalitárius rendszer, de egy mézes-mázos, képmutató és alattomos önkényuralomé. Az a célja, hogy elhallgattassa az ellenfelet, aki egy leölni való állattá válik. Leölni anélkül, hogy vér folyna: csak hagyni kell, hogy a szavak szétszóródjanak. A jó lelkiismeret és a kiváló tudás szavai. A gyilkos szavak.

A körülmények változnak, de az eljárás ugyanaz marad. Első lépése az, hogy egy nép képzeletébe elültesse a Rossz ősmintáját (archetípusát). A háború óta ezt a végzetes képet testesítették meg a fasizmus, a kapitalizmus, az imperializmus, a kolonializmus, az idegengyűlölet, a rasszizmus és az erkölcsi rend nevében harcolók. Ezek a címkék legalábbis eltorzítják a valóságot, legrosszabb esetben hazudnak. Szakértő kezek ragasztják őket, és olyan határozatlan értelemmel rendelkeznek, hogy mindenre rá lehet húzni, amit az ideológusok nyilvánosan meg akarnak hurcolni.« (i. m.)

Így miközben a szélsőbaloldali és anarchista (vagyis fasiszta és náci) csőcselék (minden csőcselék eo ipso az!) tombolt és gyilkolt az utcákon, az értelmiséget le- és felváltó média, valamint a »haladó« és »demokrata« politika minden fehér, heteroszexuális, hazafi, törvény- és hagyománytisztelő embert kinevezett nácinak és fasisztának, rasszistának és idegengyűlölőnek.

És porba hullottak a szobrok, és Seattle belvárosában géppisztolyos fekete bűnözők kikiáltották az Egyesült Államokból kiszakadt önálló államukat (!), és egyszer, egyetlenegyszer sem hangzott el a médiában vagy a demokraták szájából, hogy ilyesmi csak banánköztársaságokban fordulhat elő, s hogy ez támadás a demokrácia ellen.

De nem így történt most szerdán! Most szerdán a Trumpban bízó és a távozó elnököt támogatók vonultak utcára. Százezres tömeg tüntetett kétségbeesetten és szomorúan. Senki sem gyújtogatott, fosztogatott, lincselt és lőtt le rendőröket vagy éppen kisgyerekeket, mint tették ezt tavaly tavasztól rendszeresen a média kedvencei. Majd ez a tömeg a Capitolium elé vonult, és ott történt valami.

Valami, aminek ilyenkor szükségképpen meg kell történnie, amennyiben ez szolgálja a média és a »haladó«, »demokrata« politika érdekeit.

Egy provokátorokból álló kisebbség betört a törvényhozás épületébe. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyesmi elítélendő. Miképpen az utcai randalírozás, a fosztogatás, a lincselés és a gyújtogatás is az. És láss csodát! A média és az őt támogató politika (igen, ebben a közegben már a politika »haladó« része támogatja őfelségét, a médiát, hiszen sokkal inkább attól függ, mintsem a választóktól) hirtelen, varázsütésre megtalálta az elítélő és felháborodó szavakat.

Régen nem láttunk ekkora, elemi erejű felháborodást, mint most! Most aztán előkerült a demokráciáért rettegés, az anarchia elítélése, a rend szeretete, sőt a rendőrök féltése is. El ne felejtsük: szerdán a Capitoliumnál agyonlőttek egy nőt a rendőrök. Ashli Babbitt volt a neve. Az Egyesült Államok légierejénél szolgált, veterán volt, hazafi. Nem mocskos bűnöző.

Belőle nem fog a média és a »haladó« politika hőst faragni. Őt el fogják felejteni, de előtte még majd kiderítik róla, hogy harminc évvel ezelőtt nem fizetett be négy dollár adót és gimnazista korában egyszer elszívott egy füves cigit. Őt majd még meghurcolják, mielőtt elfelejtik. Floydnak, a bűnözőnek pedig hamarosan emlékművet fognak emelni valamelyik ledöntött Kolumbusz-szobor helyén.

Most ebben a világban élünk. Mi nem felejthetünk és nem hátrálhatunk. Ha normális világot akarunk a gyerekeinknek és az unokáink­nak legalább, akkor ezt a szemetet előbb-utóbb el kell takarítanunk. Bárhogyan és akárhogyan. Ez a munka nem megúszható.”