Olyan, mintha az emberiség egyszerűen az arányérzékét veszítette volna el

2021. január 29. 14:35

Ezer főre vetítve tavaly eggyel nőt az elhunytak száma tavalyelőtthöz képest.

2021. január 29. 14:35
Hont András
Hont András
Facebook

„Ezer főre vetítve tavaly eggyel nőt az elhunytak száma tavalyelőtthöz képest. Ez nem kevés, nem elhanyagolható. Ahogy nem volt kevés, nem volt elhanyagolható a növekedés 2015-ben vagy 2016-ban, mely években az előzőhöz képest 0,6 volt az emelkedés ugyanezen a mutatón. Emlékszik valaki rendkívüli intézkedésekre ezekből az évekből? És akkor ezen a ponton kezdődik az eldönthetetlen birkózás, hogy na, de mennyi lett volna intézkedések nélkül.

Van mire hivatkozniuk azoknak, akik szerint (ha nem is intézkedések nélkül, de ennél jóval, de jóval enyhébb intézkedésekkel) pontosan ugyanennyi, mert arányaiban ugyanezt tudja fölmutatni lockdown nélkül Svédország, Horvátország, Hollandia (utóbbi helyen most januárban vezettek be kijárási korlátozást, már meg is bukott a kormány). Szerintem nőtt volna a halálozás valamennyivel, bár a fene se tudja, mert azt sem tudjuk, hogy a bővülés mennyiben köszönhető a koronavírusnak, és mennyiben a leállásnak. Az a 9900 plusz elhunyt nagyjából megegyezik a tavaly év végéig kimutatott koronavírusos elhunyttal, de ugyanakkor tudjuk, hogy más halálnemekben (pl közlekedési baleset) meg erőteljes csökkenésnek kellett lennie éppen a leállás miatt, míg egy csomó halálozási oknál azért kéne csökkenésnek lennie, mert – ahogy az operett törzs többször elismételte – végső stádiumos egyéb betegségek áldozatait is koronásként tüntették föl, ha elkapta bármikor is a fertőzést.

Szóval mehet ezen a húzódozás, csak éppen józanodjunk már ki. Hol áll ez arányban a majd minden családot (nem ezer emberként egy főt) érintő életévekben kifejezhető egzisztenciális pusztulattal, a bezártság miatti megint kurva sok elvett évre lefordítható mentális bajokkal, a lemondott kezelések miatti rövid időn belül jelentkező halálozásokkal? Olyan, mintha az emberiség egyszerűen az arányérzékét veszítette volna el.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2021. január 30. 07:13
Úgyhogy a mindig okoskodó Hont mostani okoskodása jogos, csak éppen nem változtat semmin, és még akkor sem változtatott volna semmin, ha ezt előre mondta volna...
Mich
2021. január 30. 07:06
Emlékezzünk, milyen hiszti volt "lélegeztetőgép" címszó alatt, már a járványt megelőzően... (...hogy aztán, amikor a világjárvány kellős közepén is elég lélegeztetőgép és kórházi ágy lett, akkor ezt a hisztizők már le se szarják...)
zara
2021. január 29. 21:48
lófaszt se érnek a lezárások... tömegrendezvények betiltása bőven elég lenne...
bajai
2021. január 29. 21:39
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnh001.html 2019 az utolsó negyedévben 31861 ember halt meg, tavaly 44825.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!