Jegyezzük meg, pártja, a Párbeszéd ugyan rendelkezik frakcióval, ám ez csupán a kényszerű ellenzéki kreativitás révén lehetséges, hiszen a minimum ötfős képviselőcsoportba két tagot is „lízingelni” kellett: Burány Sándor az MSZP-ből, Mellár Tamás pedig a függetlenek közül érkezett. Arrafelé furcsán értelmezik a népképviseletet.
Mindenesetre, ha már a kezdeményezők közleményükben a tőlük megszokott álságossággal „pártállástól független célokra” utalnak, lenne is néhány javaslatunk. Azt ugyanis biztosra vesszük, hogy a 2022-es győzelmi esélyeiket potenciálisan növelő témákat maguktól is érintik majd, ezért nem árthat, ha akár kéretlenül is kiegészítjük az embermentőnek álcázott politikai agitációs projekt agendáját.
Vegyük rögtön az „ellenzéki demokrata szövetséghez” tartozó gyöngyösi polgármester esetét!
Az MSZP-alapító Hiesz György ugyanis, miután lehetősége nyílt rá, volt szíves beadatni magának és kedves feleségének, továbbá kedvenc háziorvosa nejének is soron kívül a koronavírus elleni vakcinát, beelőzve ezzel a hírek szerint a város díszpolgárát, a 91 éves Jakkel Mihályt is. Lenne mit kivizsgálni az eseten a keleti vakcinák ellen amúgy kétségébresztő kampányt indító pártok és pártocskák részéről. Biztos akadnának a védekezést segítő tanulságok is.
Vagy nézzük az egészségügybe vetett bizalmat erodáló, Korózs Lajos-féle álmentős videó máig tisztázatlan ügyét, vagy az adatvédelmi szempontból (is) aggályos, a kínai oltóanyag ellen hadjáratot hirdető DK-s petíciót! Aztán érdemes lenne napirendre venni a képről sajnálatos módon lemaradó Hadházy Ákos független képviselő kórházi dolgozókat letámadó akcióit, esetleg a szentendrei halottasházból leadott, kegyeletsértő „közvetítéseit”. Rég volt már, de