Mire jó és mire nem az Európai Unió?

„Fokozatosan, de egyre nagyobb biztonsággal fedezhetők fel az unióban az egyenrangú nemzetek helyett a külső birodalomszervező erők törekvései és az ezek támogatására szóló külső erőforrások.

Évek óta erősödik bennünk az érzés, hogy az Európai Unióban egyre szaporodnak a problémáink. Joggal merül fel a kérdés, hogy mikor jön el az a pont, amikor a közösségi lét nekünk már több problémát okoz, mint amennyi megoldásában segítségünkre van, tehát lépéskényszerbe kerülünk további együttműködésünket illetően. Mielőtt azonban elővennénk a sikeres döntéshez szükséges patikamérleg pontosságú érveket, érdemes átfutni európaiságunk történetét az évszázados ellenségeskedésektől egészen a békés egymásra találásig. Csak ezután érdemes újra mérlegre tenni a szaporodó negatívumokat és a még létező pozitívumokat.

Magyarként több mint egy évezrede gondolhatjuk magunkat euró­painak. Attól a perctől bizonyosan, amikor Szent István királyunk a pápától megkapta a Szent Koronát, államiságunk és egyben az akkor fősodorbeli ideológiai vonulatba (római kereszténység) történő befogadottságunk tárgyiasult jelképét. Több mint ezer éve vagyunk részesei a fehér bőrszínű népek euró­pai közösségének. Bármely kontinensen is éljenek fehér bőrszínnel emberek, rövid kutakodás után ki tudják deríteni európai eredetüket, ha néhány emberöltőt átvizsgálnak, valamelyik ősüket biztosan megtalálják egyik vagy másik európai országban. Két azonos jegy, a bőrszín és a keresztény hit közös volt ugyan Európában, de évszázadokig mégsem volt elegendő összetartó erő a békés egymás mellett éléshez. Az elmúlt évezred a szinte szüntelen egymás ellen folytatott háborúskodásokról szólt, hol a kontinens népei között, hol az egyes népeken belüli csoportok között.

A 11. és 20. évszázad közötti történelem több mint ötszáz olyan fegyveres konfliktust tart számon, ami számottevő emberáldozatokkal járt. Tekintettel arra, hogy ezek közül több is évekig eltartott nem tekinthető túlzásnak, hogy az évezred szinte minden percére jutott háborús konfliktus a kontinensen. Több, általában hosszabb idejű konfliktus háború utótagú nevet is kapott. A lőfegyverek megjelenésével a konfliktusok egyre több emberéletet követeltek,egyre hosszabb ideig tartottak, és sok áldozattal jártak. Az úgynevezett százéves háború (1337–1453) erősen visszavetette a Német–római Biro­dalomból önállósodott Franciaországot. A harmincéves háborúból (1818–1648) már hozzávetőleges emberáldozati számok is maradtak ránk. A nyolcmilliónyi halott (elesettek és fertőzésekben meghaltak) kitette az akkor 75-80 milliós európai népesség mintegy tíz százalékát. A Napó­leon által folytatott háborúk és előtte a jakobinus diktatúra áldozatai csak Franciaországban felülmúlták a milliós nagyságrendet, amihez nagy számban az ellenfeleknél áldozatul esettek társultak.