Kierőszakolják, amit a Teremtő nem tett lehetővé

„Boldog leszbikus pár tologatja a babakocsit a balliberális hírportál videójában; vidám kaliforniai csoportkép a kislánnyal, akinek születési anyakönyvi kivonatában három apa szerepel; hangulatos fotó a női magazin cikksorozatában egy anyáról és a spermabankból vásárolt spermával megfogant kisfiáról – mosolygó szemek, beteljesült vágyak, szívecskés emodzsik mindenütt. S ha valaki ennyi rózsaszín láttán ünneprontóan akadékoskodni kezdene, már zúdul is rá a népharag: »Milyen ember az, akit zavar mások boldogsága?!?« »Mindenkinek joga van a boldog élethez!!« – hangzik nemcsak az agnosztikus és az ezoterikus sarokból, hanem egyre inkább keresztény körökből is.

Két dologban persze mindenképp megegyezhetünk. Egyrészt: azzal senki nem segít a helyzeten, ha alpári stílusban szidalmazza az ily módon már létrejött konkrét életközösségek tagjait – ez már csak stratégiailag is helytelen eljárásmód, hisz épp a »minket mindenki gyűlöl és elnyom« narratívának hoz pontot. Másrészt: boldogságra törekedni nem bűn, sőt, a lehető legtermészetesebb dolog. Ebben sincs köztünk vita. Csakhogy volna itt egy definíciós probléma. Az utóbbi hetek szivárványos kampányai ugyanis azt sugallják: boldogság az, ha felnőtt emberek spermadonor (vagy akár petesejtdonor plusz béranya) segítségével megcsináltatják maguknak a gyereket, akire vágytak. Ha kierőszakolják, amit a Teremtő valamiért nem tett lehetővé.

Ám attól tartok, a boldogság nem ez. Keresztény szemmel legalábbis semmiképp. Egy magát hívőnek mondó ember ugyanis jó eséllyel belátja, Jézus Krisztus nem azért jött, hogy jól kitoljon velünk, hanem hogy »életünk legyen és bőségben legyen«. Márpedig amikor ugyanő tételesen felsorolta, kik is tekinthetők boldognak, ott olyanok szerepeltek, mint a ráhagyatkozni képes lelki szegények, az irgalmasok, a tiszta szívűek, vagy éppenséggel – horribile dictu – a szomorkodók. Kérdés, mennyire minősül irgalmasnak az, aki előre megfontolt szándékkal legyártat magának egy eredendően apa (vagy anya) nélkül felnövő gyereket, aki esetleg soha nem is fogja megtudni, ki is az, akitől génállományának – kinézetének és adottságainak – jelentős részét örökölte.”