Az erőszak rossz, meg minden.
Az erőszak rossz, meg minden. Az ilyen szerepjátékos, vikingjelmezbe öltözős, félig-meddig nevetséges erőszak is, aminek szerencsés esetben néhány kitört üveg meg könnyebb sérülés lesz a vége. (Sajnos úgy tűnik, súlyosabb a helyzet.)
Amúgy a globális politikai-gazdasági osztály meg a mainstream média java része hosszú hónapokon át ünnepelte az amerikai nagyvárosokban fosztogató-gyújtogató csőcseléket. Sejthető, hogy a ma balhézó fiúkért nem lőnek majd tűzijátékot Londonban, de még csak egy vacak köztéri installációt sem érdemelnek ki Ferencvárosban.
A capitoliumi tüntetők most szolgáltatták a végső adalékot ahhoz, hogy az elnök az amerikai köztársaság „magasztos értékeiről” ványadt kliséket sorakoztató véleményformálók örökös vudubabája legyen. Ma reggel még egyáltalán nem volt evidens, mostanra viszont kimondhatjuk: hiába pillantgat 2024-re, vagy akár arra, hogy komolyan beleszólhat a következő republikánus elnökjelölt kiválasztásába. A Trump-sztori itt ért véget.
Az amerikai jobboldal, ami ma nagy általánosságban sokkal egészségesebb nézeteket hirdet, mint Trump előtt (és ebben az ingatlanmágnás érdeme vitathatatlan), nehezen fogja kimagyarázni magát abból, amit a tudatipar illetékesei „drámai, soha nem látott, sötét puccskísérletként” rögzítenek majd a történelemkönyvekben. Erre a napra úgy fognak emlékezni, mint amikor hajszálon múlt Washingtonban a fasiszta hatalomátvétel. Ez persze nem igaz, de jó ürügy lesz arra, hogy megbélyegezzenek bármiféle „populizmust” – noha az elnökválasztási eredmények részletes térképéből kiderül: a populizmusnak nagyon is van jövője.
A nemzetközi sajtó tele lesz azzal, hogy az elnök hergelte fel a népeket a Capitolium ostromára. Véleményes állítás, de tény, hogy már rég az ülésterem ajtajában lökögették a MAGA-hívek a szekuritit, amikor kiírta a netre, hogy rend legyen. Mit kellett volna máshogy csinálnia? Elfogadnia az eredményt, nem belemennie ebbe az egész újraszámlálós-pereskedős, hajfestékbalesetben kulmináló hercehurcába? Volt-e választási csalás?
Amúgy az se vezet épp békéhez, ha az értelmiség, az újságírás, a szórakoztatóipar, a nagyvállalatok világa, egyszóval a társadalom befolyással – és láthatósággal – rendelkező tagjainak kasztja évtizedek óta abban talál kedvtelést és hivatást, hogy módszeresen és rendszerszerűen tagadja, kigúnyolja, meggyalázza és kiüresítse a társadalom alsóbb rétegeinek értékeit. Ha már értékek, ugyebár. Az erőszak rossz.