A kereszténység nagyon is realista

„»A vallás a nép ópiuma.« – mondotta volt Marx. Ezzel arra utalt, hogy a vallás a tehetetlen ember sajátja, aki lemondott arról, hogy az emberi lét beteljesedését, a boldogságot ebben a világban teremtse meg. Ez egyúttal a világ vallási kritikája is, de a vallás, ahelyett, hogy az ember történelmén belül akarná megvalósítani az emberi lényeg végső kiteljesedését, a végérvényes jövőt a túlvilágban képzeli el. Ezért a vallás valójában csak menekülés a világ valóságából egy illúzióba, egy, a fantázia által teremtett végső, az emberi történelmen túli világba.

Csakhogy amit Marx, s a nyomában kibontakozó, s ma is heveny forradalmi lázban szenvedő áramlatok nem vesznek észre, hogy a keresztyén eszkatológia, vagyis az emberi lényeg végső, az emberi történelmen túli beteljesedésére vonatkozó vízió éppen, hogy nem illuzórikus, hanem nagyon is realista.

Realizmusa abban áll, hogy megmenti az embert mindenféle utópiától. Az utópia ugyanis egy olyan elképzelés, amelyik azt feltételezi, hogy az ember önerőből képes lesz megteremteni a boldog világot. Magyarán, az ember képes lesz meghaladni önmagát, s levetkőzve természetét, a történelem egy pontján képes lesz elhozni a végső beteljesedés korszakát.Nos, ha csak egy futó pillantást vetünk az emberi eddigi történetére, ennek semmi jelét nem látjuk. »Nincs új a nap alatt.« Az emberi lényeg nem változik. Éppenséggel Marx jövőképe, és a követői által folytonosan újratermelt utópiák bizonyulnak ópiumnak, mert félreértik az emberi természetet. Az ember megváltásra szorultságáról szóló keresztyén üzenet brutálisan realista, mert leszámol mindenféle, az ember világára vonatkozó utópiával.”