A kereszténység nagyon is realista

2021. január 13. 17:17

Marx jövőképe és követői által folytonosan újratermelt utópiák bizonyulnak ópiumnak, mert félreértik az emberi természetet.

2021. január 13. 17:17
Köntös László
Facebook

„»A vallás a nép ópiuma.« – mondotta volt Marx. Ezzel arra utalt, hogy a vallás a tehetetlen ember sajátja, aki lemondott arról, hogy az emberi lét beteljesedését, a boldogságot ebben a világban teremtse meg. Ez egyúttal a világ vallási kritikája is, de a vallás, ahelyett, hogy az ember történelmén belül akarná megvalósítani az emberi lényeg végső kiteljesedését, a végérvényes jövőt a túlvilágban képzeli el. Ezért a vallás valójában csak menekülés a világ valóságából egy illúzióba, egy, a fantázia által teremtett végső, az emberi történelmen túli világba.

Csakhogy amit Marx, s a nyomában kibontakozó, s ma is heveny forradalmi lázban szenvedő áramlatok nem vesznek észre, hogy a keresztyén eszkatológia, vagyis az emberi lényeg végső, az emberi történelmen túli beteljesedésére vonatkozó vízió éppen, hogy nem illuzórikus, hanem nagyon is realista.

Realizmusa abban áll, hogy megmenti az embert mindenféle utópiától. Az utópia ugyanis egy olyan elképzelés, amelyik azt feltételezi, hogy az ember önerőből képes lesz megteremteni a boldog világot. Magyarán, az ember képes lesz meghaladni önmagát, s levetkőzve természetét, a történelem egy pontján képes lesz elhozni a végső beteljesedés korszakát.Nos, ha csak egy futó pillantást vetünk az emberi eddigi történetére, ennek semmi jelét nem látjuk. »Nincs új a nap alatt.« Az emberi lényeg nem változik. Éppenséggel Marx jövőképe, és a követői által folytonosan újratermelt utópiák bizonyulnak ópiumnak, mert félreértik az emberi természetet. Az ember megváltásra szorultságáról szóló keresztyén üzenet brutálisan realista, mert leszámol mindenféle, az ember világára vonatkozó utópiával.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2021. január 13. 18:34
Amióta a társadalom mérnökösdi lett a balliberális mozgalmak eszköze, egyben célja , az ember az Isten helyébe képzeli magát, bűnöket nevez erénynek és építi a halál kultúráját! /magzatok gyilkolása, családok szétverése, és az emberi kapcsolatokban a "cél szentesíti az eszközt" gyakorlat meghonosítása. Ennek a folyamatnak és gyakorlatnak a hit, az Istenben való hit elfogadhatatlan, ezért helyette mást /mint ópiumot/ adagolnak az embernek. Az uralkodó média is ezt szolgálja.
annamanna
2021. január 13. 17:32
Szerintem ez sokkal egyszerűbb. A marxista jövőkép valójában a júdaista messiásváráson alapul, ami evilágon képzeli el a dicsőség országát, és teljes egészében egészében elutasítja azt, amit Jézus mondott, hogy "az én országom nem evilágból való". Itt az ó- és az újszövetség küzd egymással, nem az ateizmus a vallással.
abcdef
2021. január 13. 17:29
Jelenleg, a transzhumanista mozgalom a poszthumán emberiség megformálásán dolgozik. Ahhoz képest amilyen veszélyes, nagyon keveset hallani róla.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!