„Az Országút fiatal lap, még egyéves sincs. Ön szerint miért volt szükség most a vezetőváltásra, és miben várható változás?
A lap ugyan fiatal, de javakorabeli, tapasztalt főszerkesztőt igényel. A terv az, hogy az irány fiatalosabb legyen, mint amilyen eddig volt, illetve azokat az értékeket, amiket a szerkesztőbizottság a magáénak érez, és ami mentén a lap elindult, azt következetesebben, nagyobb perspektívával közvetítse. Amiről beszélek, az egyben a két világháború közötti keresztény-szociális, illetve a népírók által elkezdett magyar reformmozgalom értékeit is jelenti. Azért vagyunk, hogy hidakat ácsoljunk ezeknek az értékeknek, és utakat építsünk, amelyek behálózzák a Kárpát-medence egészét. Olyan szerzőink is vannak és lesznek, akik határon túlról, távoli országokból küldenek tudósításokat, jegyzeteket. Magunkat is szeretnénk jobban megismerni, illetve a világot is jobban érteni.