„Múlt szerdán az Európai Parlament előtt tartott előadást. Az EU közel 34 millió eurót biztosít a belarusz szabad sajtó, a hatósági erőszak áldozatai és a polgári társadalom támogatására. Októberben Brüsszel továbbá 55 belarusz személy elleni szankciókról is döntött, Aljakszandr Lukasenka is a listán szerepel. Ezek az intézkedések valóban segítenek vagy inkább szimbolikus lépésekről van szó?
Az eddig elfogadott európai szankciókat inkább szimbolikus gesztusnak tekintjük, hiszen szinte az összes listán szereplő személy már korábban is szankciók alatt állt, és valószínűleg nem rázta meg őket annyira a hír. Azonban most készül egy újabb uniós intézkedéscsomag, amely reményeink szerint már nemcsak egyes személyek ellen fog szólni, hanem gazdasági szankciókat is tartalmaz. Ennek a pontos tartalmát egyelőre nem ismerjük. Úgy gondolom, hogy a kiterjesztett szankciós lista már sokkal fájdalmasabb lesz, hiszen nemcsak a politikai elit tagjait tartalmazhatja, hanem hétköznapi embereket is, akik kiszolgálják a rendszert: erőszakot elkövető rendőrök, a helyi választási bizottságok vezetői és mások. Őket ezek az intézkedések biztosan érzékenyen érintik majd. Bízunk továbbá a gazdasági szankciókban is, mert ezek segítségével lehet igazán nyomás alá helyezni Lukasenkát.
Hogyan kell elképzelni a vilniusi tartózkodását és a mindennapi munkát: otthoni munkavégzés és motivált önkéntesek vagy rendes iroda stábbal? A videóbeszélgetésünk alapján úgy látom, inkább az utóbbi.
Az irodahelyiséget teljesen térítésmentesen egy litván üzletembertől kaptuk, aki még egy nagy belarusz nemzeti lobogót is kiakasztott az épületre. Itt található a stábunk, de nem vagyunk olyan sokan, legfeljebb húsz ember. Velünk egy irodában több belarusz polgári platform is helyet kapott – Holosz, Csesztnije Ljudi, Sport szolidaritási központ és mások. Egy helyen vagyunk, tudunk együttműködni, ami megkönnyíti a közös munkát.
Az elmúlt 15-16 évben ciklikusság volt jellemző Belarusz és az Európai Unió kapcsolatára: Brüsszel szankciókat fogad el a választási csalások és politikai erőszak hatására, majd fokozatosan, néhány év alatt a viszony enyhül, az intézkedéseket feloldják. Jönnek az újabb választások, ismét szankciók, majd újra enyhülés és közeledés. Mennyiben más a jelenlegi szituáció a korábbiakhoz képest? Belaruszban megtörtént már az a töréspont, ami után már nem lehet visszatérni a korábbi viszonyokhoz?