Túl vagyunk a törésponton, innen már nincs visszaút

„Múlt szerdán az Európai Parlament előtt tartott előadást. Az EU közel 34 millió eurót biztosít a belarusz szabad sajtó, a hatósági erőszak áldozatai és a polgári társadalom támogatására. Októberben Brüsszel továbbá 55 belarusz személy elleni szankciókról is döntött, Aljakszandr Lukasenka is a listán szerepel. Ezek az intézkedések valóban segítenek vagy inkább szimbolikus lépésekről van szó?

Az eddig elfogadott európai szankciókat inkább szimbolikus gesztusnak tekintjük, hiszen szinte az összes listán szereplő személy már korábban is szankciók alatt állt, és valószínűleg nem rázta meg őket annyira a hír. Azonban most készül egy újabb uniós intézkedéscsomag, amely reményeink szerint már nemcsak egyes személyek ellen fog szólni, hanem gazdasági szankciókat is tartalmaz. Ennek a pontos tartalmát egyelőre nem ismerjük. Úgy gondolom, hogy a kiterjesztett szankciós lista már sokkal fájdalmasabb lesz, hiszen nemcsak a politikai elit tagjait tartalmazhatja, hanem hétköznapi embereket is, akik kiszolgálják a rendszert: erőszakot elkövető rendőrök, a helyi választási bizottságok vezetői és mások. Őket ezek az intézkedések biztosan érzékenyen érintik majd. Bízunk továbbá a gazdasági szankciókban is, mert ezek segítségével lehet igazán nyomás alá helyezni Lukasenkát.

Hogyan kell elképzelni a vilniusi tartózkodását és a mindennapi munkát: otthoni munkavégzés és motivált önkéntesek vagy rendes iroda stábbal? A videóbeszélgetésünk alapján úgy látom, inkább az utóbbi.

Az irodahelyiséget teljesen térítésmentesen egy litván üzletembertől kaptuk, aki még egy nagy belarusz nemzeti lobogót is kiakasztott az épületre. Itt található a stábunk, de nem vagyunk olyan sokan, legfeljebb húsz ember. Velünk egy irodában több belarusz polgári platform is helyet kapott – Holosz, Csesztnije Ljudi, Sport szolidaritási központ és mások. Egy helyen vagyunk, tudunk együttműködni, ami megkönnyíti a közös munkát.

Az elmúlt 15-16 évben ciklikusság volt jellemző Belarusz és az Európai Unió kapcsolatára: Brüsszel szankciókat fogad el a választási csalások és politikai erőszak hatására, majd fokozatosan, néhány év alatt a viszony enyhül, az intézkedéseket feloldják. Jönnek az újabb választások, ismét szankciók, majd újra enyhülés és közeledés. Mennyiben más a jelenlegi szituáció a korábbiakhoz képest? Belaruszban megtörtént már az a töréspont, ami után már nem lehet visszatérni a korábbi viszonyokhoz?

Úgy gondolom, ez a töréspont már megtörtént az emberek tudatában. Felnőtt egy új korosztály, amelynek tagjai már nem éltek a Szovjetunióban és nem szoktak hozzá ahhoz, hogy irányítsák őket. 1999-ben és 2010-ben is sokan vonultak az utcákra, és már-már úgy tűnt, hogy megvan a nép győzelme, de aztán ezeket a tüntetéseket a hatóságok meg tudták állítani. Lehet, hogy az internet elterjedése is hozzájárult ahhoz, hogy most más a helyzet, mint korábban – például a Telegram csatornák jelentősen befolyásolják az események alakulását, és ezekkel nem tud mit kezdeni a hatalom. Azt ugyanakkor nem tudjuk előre jelezni, hogy meddig tart majd az egész folyamat. Ám amikor úgy hisszük, hogy négy hónap telt el, és még mindig nem értük el, amit akartunk, ez a folyamat akkor is zajlik a háttérben. Az emberek tudatában és a rendszeren belül is. Ez mindenképpen töréspont az emberek fejében és Belarusz történelmében is. Ilyen erőszak, megfélemlítés és kegyetlenkedés nem volt még soha, és ezt a lakosság nem fogja elfelejteni.

Még kitart a kezdeti lendület?

Lehet, hogy az eddigi tüntetések formája megváltozik, hiszen jön a tél és a hideg, esős, rossz idő, ezzel tisztában vagyunk. Az állami propaganda is ezt terjeszti: csökkenőben van a mozgalom aktivitása. Pedig nem csökken, csak átalakul, más, partizán formába megy át, de biztos vagyok benne, hogy tavasszal a korábbiak szerint folytatódik. Nagyon bízunk az Európai Unióban is, hogy keményebb nyomás alá helyezi a rendszert és erősebb szankciókat hoz.

A világ legrégebbi, most is működő, száműzetésben lévő kormánya belarusz. 1919 óta működik. Nem tart attól, hogy ön lesz a legrégebbi, száműzetésben élő elnök?

Hivatalosan soha nem neveztem magamat elnöknek. Számomra az a legfontosabb, hogy betartsuk a törvényeket. Mivel a választási bizottság megsemmisítette a bizonyítékokat, nem lehet egyértelműen igazolni a győzelmemet. Azonban az emberek engem neveznek elnöknek, és szerintem ennek van alapja, mert a lakosság tudja, hogy kire szavazott. Ha ez nem így lenne, akkor nem lett volna szükség a hatalom részéről a bizonyítékok szinte azonnali megsemmisítésére. Nekem, ahogy Lukasenkának sem, nincs morális jogom rá, hogy elnöknek nevezzem magam, de az emberek hívhatnak így. Augusztusban több ezer üzenetet kaptam, hogy jelentsem be hivatalosan, hogy nyertem. Ezt nem tudtam megtenni, ami lehet, hogy hiba volt. Nem hiszem, hogy én leszek a legrégebbi, száműzetésben élő elnök, mert biztos vagyok a belaruszokban, biztos vagyok benne, hogy győzni fogunk.

Nem tart a tüntetések radikalizációjától?

Nem tudom kontrollálni az embereket, a tetteiért mindenki maga felel. Az elején nagyon tartottam attól, hogy a kormány részéről lesznek provokációk, amivel megvádolhatják az ellenzéket. Szerencsére idáig ezt sikerült elkerülni.”