Tényleg pénzéhes vagyok?

„Azóta, hogy elkértem százezer forintot az évi nyolcvanmilliárdból működő királyi tévétől, amelyből nyolc éven át ki voltam tiltva, újabb karaktergyilkosság-sorozat indult ellenem. A lejáratókampány első vonalában természetesen a köztévé menetel, de fórumokon, a gyakorikérdéseken és számos egyéb helyen vádolnak pénzéhséggel. Tényleg pénzéhes vagyok? Az igaz, hogy szeretem, ha korrektül meg vagyok fizetve, az ugyanis a megbecsülés jele – de az államszocialista diktatúra után harminc évvel nem hiszem, hogy ezt szégyellnem kellene. Nem lopok, nincs a közelemben állami vagy magánszponzori csöcs, melyből zsíros, meleg tejet szopkodjak. A piacról élek, és mindig is a piacról éltem. Családom van, számláim vannak, és úgy vélem, hogy a munkám minőségét is az garantálja, hogy egyetlen munkadómnak sem vagyok kiszolgáltatva, mert több lábon állok, és mert igyekszem az életmódomat a lehetőségeim alá berendezni. Készülök a rossz időkre. Ez volna a pénzéhség?

Pénzéhség, hogy vissza akarok kapni valamennyit a befizetett adómból, mielőtt a köztévében azt is elégetik? Nem akarom, hogy lerántson a köztévé – ez pénzéhség? Pénzéhség, hogy a YouTube-csatornámon a lehető legkevesebb reklám megy, és a videóimat nem szakítják meg soha? Pénzéhség, hogy soha nem veszek részt celebparádékban, amelyekbe rendszeresen hívnak, és amelyekben többet kereshetnék egyetlen alkalommal, mint a mindennapos munkával egy hónap alatt? Pénzéhség, hogy elindultam a főpolgármester-választáson, ami miatt a Magyar Hangon kívül valamennyi állásomat, állandó és alkalmi munkámat elvesztettem, és egy éven át a tartalékaimból éltem? Pénzéhség, hogy soha nem gyűjtöttem magamnak pénzt, nem patreonozok – egyetlenegyszer kértem támogatást, azt is a főpolgármesteri kampányra? Pénzéhség, hogy kétévenként kiadok egy könyvet, amelyre a lehető legetikusabb módon próbálom felhívni a közfigyelmet?

Nyilván nem vagyok tökéletes, például sokszor következetlen vagyok, mert rendszeresen vállalok ingyenes szerepléseket, ha ugyanis sokra tartom a meghívóimat, vagy érdekel a téma, nem bírok nemet mondani. Hiú, egzaltált, nárcisztikus, felületes, trágár – s még tucatnyi olyan jelző van, amelyekben több-kevesebb igazság rejlik velem kapcsolatban, azt viszont tisztázzuk, hogy a közszereplés nekem soha nem a pénzről szólt. Ha valamiről, akkor már sokkal inkább a csajozásról – de leginkább arról, hogy belülről feszít egy csomó igazságtalanság, kérdés és megfejtés, s mindezt ki kell adnom magamból. Hála a szerencsémnek – és nyolcévnyi ingyenmunkámnak – most ott tartok, hogy ezért normális pénzt kérhetek el. Sőt: egész jó pénzt hoz a YouTube-csatornám, a standup-estjeim teltházakkal mentek a Dumaszínházban, a tévé- és rádióműsorok, melyekben korábban részt vettem, vagy jelenleg részt veszek, sikeresnek mondhatóak.

Ez pedig nem kizárólag az én érdemem, hisz a médianyilvánosság szinte mindig csapatmunka – sokszor pedig csak egészen apró csavar vagyok a gépezetben, mint mondjuk a Magyar Hangnál, amely az egyik legszínvonalasabb és legkiegyensúlyozottabb sajtótermék a hazai médiapiacon, vagy akár a Hírklikknél, amely hiába kötődik ezer szállal a régi baloldalhoz, ha a véleményem kifejtésére teljes szabadságot kínál.Most ismét, sokadszor is megpróbálok betörni a könyvpiacra – nem azért, mert akkora pénz van benne, hanem mert bár inkább a mozi gyermeke vagyok, a könyv mégis hordoz valami megfoghatatlan misztériumot azzal, ahogy kihasít magának egy szeletet a fizikai térből, hogy ott őrizzen ideákat és narratívákat akár évszázadokon át.”