Névleges jobboldal Európában

„Pár napja járta be a világot és kedvére ujjonghatott is a progresszív heccsajtó, hogy Emmanuel Macron egy sajtófórumon azzal utasította el azokat a vádakat, miszerint Franciaország egyre autoriterebbé válna, hogy az ő országa nem Magyarország vagy Törökország, ezért visszautasítja a feltételezéseket. Polemizálhatnék most azon, hogy hazánkban ugyan mikor próbáltak meg katonai puccsot végrehajtani és azt követően hány ilyen vagy olyan módon abban részt vevő került börtönökbe, ha már a liberális értelmiség ilyen briliánsan létrehozta az illiberalizmus panteonját, ahová csak bekerülni lehet, ki sosem, és a tagsághoz is csak annyi szükséges, hogy a megfelelő emberek persona non gratának nyilvánítsanak, de ez teljesen félrevinne minket.

Annyit azért még említsünk meg, én messzemenőkig elhiszem, hogy Erdoğan nem felel meg a BBC-normatívák által előírt demokratikus államférfi kívánalmainak, de érdekes egy autoriter rezsim az, ahol a legnagyobb városok vezetői ellenzékiek. Az emberben még felmerülhet az a kellemetlen gondolat, hogy ha egyszer ismerjük és látjuk a külföldi sajtó egyértelmű hazugságait a magyar kormányról, akkor miért gondoljuk, hogy másokról, máshol, nem hazudnak ugyanekkorát? Csak ugye ami távoli hely, arról könnyebb elfogadni a mirelitkajaként elénk tett igazságot.

És arról is beszélhetnénk felvezetésként, milyen csodálatos visszafogottság, amikor egy olyan állam vezetője beszél a demokrácia helytelen alkalmazásáról, akinél gyengébb felhatalmazású elnöke még nem volt Franciaországnak. Macron a 2017-es elnökválasztás első fordulójában 24 százalékot szerzett, ezzel került Marine Le Pennel, a Nemzeti Front jelöltjével együtt a második fordulóba, és ahogy az lenni szokott, minden, korábban kiesett aspiráns arra szólította fel híveit, hogy Le Pen ellenében szavazzanak. Macronnak így is csak 66 százalékkal sikerült hoznia a második fordulót. Ez elsőre nem tűnik kevésnek, pedig kimondottan gyenge eredmény.”