Mi a baj a karácsonnyal?

„Nem véletlen, hogy a hagyományok felszámolásának forradalmi ideológusai az egyik legfőbb ellenségnek a szokást tekintik, amelyet úgy akarnak beállítani, mint valamiféle elvetendő jelenséget, s a változást pedig úgy, mint legfőbb értéket. Régi ügy ez. Mindig a »reakció«  a bűnös. Ez az ideológia napjainkra már odáig jutott, hogy nem csak a hagyományos életformákat támadja, hanem a keresztyén civilizációt is csak szokások rendszerének állítja be, amelynek úgymond semmiféle »objektív« alapja nincs. Így lesz úgymond szokás, hogy mit gondolunk Istenről és emberről, a nemzetről és családról, a férfiról és nőről.

Nosza, rá kell mutatni, hogy ezek a régi meggyőződések csak átmeneti, megkövesedett világnézeti szokások, s épp itt az ideje felszámolni őket. Ki kell adni a jelszót, hogy aki ragaszkodik a szokásszerűséghez, az úgymond lemarad, mert nem követi a világot a »haladásban«. Az emberek akkor válnak igazán erkölcsi lényekké, ha képesek lesznek kilépni világnézeti »komfortzónájukból«. Mert úgymond, mennyivel magasabb rendű erkölcsiséget biztosít az, ha rájövök, hogy amit régen hittem, az valójában csak egy régi, szokáson alapuló világkép része volt, de íme, kész vagyok a változásra. Kész vagyok kilépni a régi, hagyományos világból, a szokások, berögzöttségek, állandóságok, ismétlődések komfortzónáiból, s nyitottnak és befogadónak lenni más hitek és más meggyőződések felé.

Tökéletesen érthető, ha karácsony ünnepének ma is nyilvánvaló vonzereje szembe megy a szokásszerűség ellen harcot hirdető eszmékkel. Ha van valami, ami arra utal; hogy az embereknek igényük van állandóságra, a szokások ismétlődő rendjére, akkor az éppen a karácsony. Ezért aztán az sem véletlen, hogy ilyenkor az állandó és kényszeres változás prófétái új erőre kapnak, s legfőbb céljuk, hogy karácsony ünnepét, mint a még megmaradt egyetlen demonstratív szimbólumát a nyugati keresztyén kultúrának, eltakarítsák az útból.  Csak van egy probléma.

Az emberek igen jelentős része az állandó és agresszív változás-kényszer ellenére sem akar kilépni karácsony szokásának »komfortzónájából«. Ez különös élességgel válik nyilvánvalóvá napjainkban, a veszélyhelyzet idején. Hideg racionalitással ugyanis azt kellene mondani, hogy az idei karácsonyt felejtsük el. Nem kell piacra rohangálni karácsonyfáért, nem kell üzleteket rohamozni ajándékokért, s nem kell az ünnepi ételek hozzávalóiért boltokba futkosni. Csakhogy ez érzelmi lehetetlenségnek tűnik fel. Járvány ide, járvány oda, karácsony szokásán nem lehet csak úgy túllépni.”