Egydimenziós önhittség

„Miközben úgy tűnik, a világ egyre inkább összetettebb és bonyolultabb, a kommunikáció primitivizálódik. A nyilvános közbeszéd és a közösségi média felületei miatt az ezzel egyre inkább átfedésben lévő magánközlések is egyszerűsödnek, egymondatossá válnak. A trend éppen azt igyekszik felmutatni erényként, hogy az a király, aki bármilyen formában vagy tartalommal, de elsőként keretez egy eseményt vagy reagál arra. Pedig egy összekötöttségében és információtúltengésében a korábbi évszázadokat valóban meghaladó időszakban nyilvánvalóan nehezebb, összetettebb és időigényesebb feladat értelmezni a folyamatokat, pláne mögéjük nézni.

Lényegében ezt az érvelést szokta a kortárs elit ráolvasni a »populisták« fejére: tudniillik hogy a globalizált világ komplex kérdéseire barbár, tömegbarát válaszokat adnak. A helyzet azonban pontosan az ellenkező. Éppen hogy a liberálisok kínálják tálcán a leegyszerűsítő, uniformizált válaszokat az általuk olyannyira favorizált globalizációra, és képtelenek elfogadni a múlt, a szokások, a hagyományok valóban szövevényes mátrixából táplálkozó alternatívákat.

A társadalmi alapproblémákat – klímaváltozás, migráció, terrorizmus, gyorsan terjedő járványok – a globalizáció okozza, erre »megoldásként« pedig tényleg szívtépő gyermekiességgel még több ­globalizációt kínálnak megoldásként. Bármilyen politikai, szociokulturális vagy éppen egészségügyi kihívás üti fel a fejét, azt sulykolják, hogy a gyógyír egy újabb nemzetközi szervezet vagy egyezmény, a még több integráció, a még magasabb fokú standardizáltság vagy mindezek révén persze a még egyirányúbb globális szabályozás. A világ viszont annál valóban bonyolultabb, hogy egynemű válaszokat lehessen ajánlani mindenre.”