Egy embert sértettem meg életemben, Antall Józsefet

„A Tartás című fejezet Almási Éváról szól, arról is, hogy milyen méltánytalanul bánt vele a színházvilág, fiatalon tűnt el, úgy fogalmaz erről, hogy »ez skandalum a döntéshozók részéről, és rezignált elegancia Almási Éva részéről, ahogy ezt a helyzetet fogadni tudta«.

Sokféle erénnyel találkoztam az ötven év alatt. Nagyon sok olyan erénnyel, ami nem volt, nem lett megbecsülve igazán. A magyar színházi szakma sokszínű, és ezen belül sajnos nem elég önmozgó, nem a hasonlók vonzásától működik, hanem tarkabarka, és ez nem mindig tesz jót a minőségnek. Itt a szerkezet meg a hatalom kompromisszumok tömkelegét kényszerítette rá a szakmára, ahelyett, hogy szabad szerveződésben lélegezne minden.

Alföldi Róberttel folytatott emlékezetes levelezésében, amit a könyvbe is beszerkesztett, azt írja: »Ahogy az új rend kommunistát csinált belőlem, a színházi rend pedig konzervatívvá tett, az ízlésem pedig kiszorították a pályáról, te is és a kortársaid is, no meg még az én kortársaim is.« Ez a szöveg a politikai sehova nem tartozást mutatja.

Ez akkor történt, amikor elegem lett, amikor két évig nem vállaltam semmit, mert nagyon kiábrándult voltam. Sajnos ezt nem tudtam tartani utána, már csak egzisztenciális okokból sem. De nincs bennem semmi sértettség, nem volt hátrányos a helyzetem soha igazán, de azért a stigmát rám nyomták.

Mondjuk, Eperjes Károly azt mondta rólam, valahol visszahallottam, hogy »Verebessel szakmai téren nincsen semmi baj«. És akkor egyszer találkoztam vele, és megkérdeztem: »Rendben van, Szamóca, dolgoztunk együtt sokat, ha szakmai téren nincs velem baj, akkor milyen baj van velem? A hangnemem nem felelt meg? Megbántottalak-e valaha, vagy mi a baj?« Nem nagyon tudott rá válaszolni. Mert azt kellett volna mondania, hogy nem vagy az elvbarátunk. Ami igaz. De ha a másik oldalról kérdeztek volna, ott se voltam elvbarát. Azt mondták, hogy a szociknak vagyok a szekértolója, hogy a Heti hetesben annak voltam a szekértolója. Tizenkét évig voltak hatalmon a szocialisták. Ha nagyon a szekértolójuk lettem volna, azért egy kiskeresztet csak kaptam volna a nyakamba, nem? Azok se szerettek. Ezek is csak azt hallották meg, ha őket bántottam, meg amazok is. Nem bántottam őket, csak bizonyos jelenségekről elmondtam a véleményem. Demokráciában!

Egy embert sértettem meg életemben, Antall Józsefet. Valóban elhamarkodott és ócska, vacak mondatot mondtam egy szilveszteri kabaréban. Akkor már beteg volt, és sajnos tudtam is, hogy beteg, mégis elmondtam ezt a mondatot, de utána nagyon megbántam, és bocsánatot kértem. A családtól is. Valóban. Ilyen volt. De megvallottam, hogy elkövettem, és hogy rettentő nagy hiba volt.”