Az ünnepek ereje

„Gyermekkoromban több ünnepet is vártam testvéreimmel együtt. Ezek között volt az állami és egyben családi ünnep, augusztus ­20-a. Egyszerre ünnepeltük államalapító királyunkat és az ő nevét viselő nagyapámat. Az állami ünnep munkaszüneti nap volt, az emberek ünneplőruhában jártak, és Szombathelyen különböző látványosságokban gyönyörködhettek. Délelőtt a város utcáin motorverseny volt, ami bennünket, gyerekeket szerfölött lenyűgözött, még ha előre tudtuk is, hogy a verseny csúcspontját jelentő oldalkocsis motorok versenyét Horváth doktor fogja nyerni feleségével együtt, mivel ebben a számban hagyományosan az ő párosuk volt az egyetlen induló. Jobb híján előző évi idejük megjavításáért küzdöttek. Délután a legérdekesebbnek a vasútállomás előtti birkózóverseny vagy a Haladás-pályán rendezett labdarúgó-mérkőzés bizonyult. A két program között volt a családi ebéd, amelyen együtt voltunk unokatestvéreinkkel, nagybácsijainkkal és nagynénéinkkel. A családi és nemzeti ünnepen nemcsak a családon belüli összetartozás érzése járta át az ünneplők szívét, hanem az összetartozás érzését erősítette meg mindenkiben, aki ugyanannak a közösségnek a tagja volt, amelyik Szent Istvántól számította nemzeti létét. Ez az érzés a hétköznapokban nem jelent meg a felszínen, mégis mindenki lelkében ott rejlett, és államalapításunk közös ünnepe ezt az érzést előtérbe helyezte. Ez a magasztos erkölcsi háttér különleges jelentőséget kölcsönzött az ünnepnek.

Világunk összekapcsolódik a transzcendenssel

Hasonlóképp nagy ünnepnek számított a húsvét és a karácsony is. Egyházi ünnepekként ezek is munkaszüneti napok voltak, és ilyenkor is összejött a szélesebb értelemben vett család. Karácsonykor Budapesten találkoztunk nagyszüleinkkel, ahova ők jöttek föl, hogy lássanak bennünket. Természetesen e két ünnepet az ajándékok miatt is vártuk, bár azok értéke a kor viszonyainak megfelelően nem volt nagy: néhány könyv, amelyek közül esetleg egy-kettő már használt volt. A vallási tartalom, az ajándék, az együttlét és a közös étkezések azonban a közösséghez tartozás érzését hordozták, ezért különös melegséggel töltötték el az ünnepeket, és erősítették az egymás iránti szeretet érzését. Az egyházi ünnep egyben erősítette bennünk a keresztények egész világra kiterjedő családjához való tartozásunk érzését, és emlékeztetett arra, hogy egy ilyen nagy és erős, számos kiemelkedő személyt számláló közösséghez tartozunk. A vallási háttér miatt az ünnepeken összekapcsolódott a mi földi világunk a transzcendens világgal és annak értékeivel. Ez a tényező nagyban megemelte az ünnepek értékét és jelentőségét.

Ugyanakkor az ünnepek más tanulsággal is jártak számunkra. A húsvéti ünnepek során emlékeztünk a Megváltó kereszthalálára. Figyelmünk az áldozathozatalra irányult, és az isteni áldozat emlékeztetett bennünket a néhány évvel korábbi háborúra, benne a rengeteg szenvedésre, amelyet mindenkinek így vagy úgy el kellett viselnie hazája vagy társai érdekében. Emlékeztetett a halottakra és sebesültekre, akiknek a sírját a temetőben látogattuk, illetve akik köztünk éltek kéz vagy láb nélkül, testileg megnyomorodva. Megcsodáltuk nagyapánkat, aki először Przemyśl poklában küzdött a hazáért, aztán Isonzónál kapott tüdőlövést. Megmutatta, hol ment be a mellén, és hol jött ki a hátán a golyó. Vele együtt megcsodáltuk nagybátyánkat, akinek a lábát meglőtték, és azt csak úgy tudták megmenteni, hogy néhány centivel rövidebb lett a másiknál. Ezek nyomán bennünk, gyerekekben is fölmerült az a gondolat, hogy fölnőve esetleg magunk is arra kényszerülünk, hogy háborúban védjük családunkat és hazánkat, és nekünk is szembe kell majd néznünk a halállal, azaz nekünk is kell vállalnunk majd áldozatot másokért, amint tették ezt őseink és a Megváltó maga is.”