Szabad-e alkotmányozni járvány idején?

Lehet-e éjszaka füstgránátot ejteni(!) a rendőrök közé? Lehet-e szánkót dobálni, az MTVA folyosóin fogócskázni, korlátot mászni, majd nyugovóra térni a kivilágítatlan öltözőben? Lehet-e lovasrohamot, fegyveres rendőrosztagot vezényelni az állam polgárai ellen? Lehet-e feltépetni vendéglátóipari egységek ajtaját, az ott lévőket előállítani, éjszakán át térdepeltetni a rádió udvarán? Lehet. Választott politikusnak mindezt lehet. 

Választott politikusnak egy dolgot nem lehet tenni napnyugta után: törvénykezni. Huszonháromóraötvenkilencperckor nincs helye ilyen felforgató tevékenységnek. A szükséghelyzetben olykor hajnalig ülésező népképviseletben, az éj leple alatt legfeljebb kártyázni szabad, vagy egymást kísérteni a cirádás falak között.

Önjelölt jogtudósok tucatjai érezték szükségét a huszonháromóraötvenkilencpercezésnek az elmúlt napokban. Mert a törvényhozásban törvénykezési munkát folytatni napvilágnál szabad. Akkor jobban figyel az ellenzék. Annak is

A jog megcsúfolásának számít, ha valaki naplemente után szárogatja a tintát. A jog megcsúfolásának kategóriáján szerencsére kívül esik, ha valaki kétharmados szabályokat tervez átírni a delirált feles többséggel. Ugyancsak belül marad a jog megcsúfolásának határvonalán, akit az Ügyvédi Kamara is kizár soraiból. De a jognak asztalánál teljes természetességgel foglalhat helyet bárki, aki Mr. Negyven Százalékként öregbíti e nemes hivatás hírét. 

Ilyen a jognak asztala a balliberális univerzumban. Egyenlő… de azért a vízmértéket kéretik leadni, mielőtt bárki belépési engedélyt kér a nagyterembe. Az asztal egyik oldalán betonba öntött lábú trónusok, kikezdhetetlen igazságok, Magyarok, Czeglédyk, Kránitzok. A másik végén viszont csak szálkás sámlin ágaskodhat mindenki, és örülhet, ha szemvilága az asztallap fölé kerül – különösen éjféltájt!

Pedig az, hogy az Alaptörvényt kiegészíteni tervezik, nem a rendkívüli jogrend megszavazásakor dőlt el. Még csak nem is az igazságügyi miniszter hivatalában. A koronavírus-járvány hatékony kezelése érdekében megszavazott rendkívüli állapot és az Országgyűlés rendes törvénykezési napirendje között nincs összefüggés. Olyan semmiképp, amilyet a balliberális ellenzék igyekszik elterjeszteni arra fogékony támogatói körében.  

a bodrogkeresztúri, kiscsécsi, szerencsi, tiszaújvárosi szavazóhelyiségekben. Ott, ahol egy alig harminc éves törékeny nőnek gyászában is szélesebb válla és több ereje volt felvenni a felelősség terhét, mint a felszínen maradásért kapkodó, saját sikertelenségéért az ég színétől a polgárok vélt tanulatlanságán át mindent és mindenki mást felelőssé tévő törpepárti vezetőnek. Ott dőlt el, ahol nagy erőkkel bontották a kétharmadot. Így sikerült. Így tovább!

Ha a törvénykezés számára rendelt időszak problémáján túllendültünk, elfogadva, hogy Iustitia szemkötője okafogyottá teszi a fényerőn rugózás kérdését, ott van a tartalom. Koronavírus-járvány van, „ki a túrót érdekel most a választási rendszer, az alaptörvény és a többi baromság” – fogalmazott hősünk. Valójában viszont az, hogy a választási rendszer, az Alaptörvény és a többi „baromság” oda kerülhetett az Országgyűlés napirendjére, csak annak a jele, hogy a törvényhozás működik. Ahogy tette ezt tavasszal is, miközben számító ifjak – utóbb maguk által is bevallottan – hamisan tömték tele nyugati kapcsolataik virtuális postaládáját a Kossuth téri sivárságot lefestő érzelmes tájképekkel. A koronavírus-járvány kezelését nem lassítja, az erőforrásokat nem osztja meg, a döntési sebességet nem befolyásolja, hogy mindeközben a hónapokkal korábban meghatározott napirend, az ország rendes működése, működtetése sem szenved csorbát.

De ha el is fogadjuk, hogy e helyzetben a „választási rendszernek, az alaptörvénynek és a többi baromságnak” illik második sorba vonulni, fel kell vetni, hogy milyen kérdések foglalkoztatják azt, aki nem ezekkel akar kelni és feküdni? Szerencsére megkíméltettünk a találgatástól: az ingermentes éjszakai utcakép ugyanis olyan kérdéseket vet fel, mint például „annak feleslegessége, hogy talpig fegyverben járőrözzenek terrorelhárítók a városban, miközben az őszinte beszéd sokkal hatásosabb”. Így gondolhatta ezt az a fiatalember is, aki kevésnek érezvén az arisztotelészi dialektika eszközrendszerét, késsel adta tudtára polgártársának, hogy miért nem hajlandó viselni a kötelezően előírt, szájat és orrot eltakaró maszkot. Nem volt elég az őszinte szó. A sors fintora, hogy a kérdező és a késelő egyébként ugyanazon város lakója. Pacifizmus? Inkább egyszerű alkalmatlanság.

Az e napokban benyújtott törvényjavaslatok másik tartalmi kérdése az anya és apa meghatározása, a családok védelme. Fogadjuk el, hogy nem ennek van itt az ideje? Meggyőzőbb lenne, ha az időszerűtlenség miatt nem olyanok ragadnának hangosbeszélőt, akik

Arról nem is beszélve, hogy e stratégiát a nemzetállami törvénykezés részévé tennék – vagyis elvárásaik szerint például a magyar Országgyűlésnek is foglalkoznia kellene vele. Feltételezzük: az LMBTQ jogokkal szabad foglalkoznia a magyar parlamentnek koronavírus-járvány idején. A gyermekek születéskori nemének védelmével: nem.

A szerző a Karc FM főszerkesztő-helyettese.