PiS: egyet balra, egyet jobbra

2020. november 13. 13:26

Táboron belüli lojalitási próbatétel és a szélsőjobboldali Konfederacja visszaszorítása mozgathatja Jarosław Kaczyńskit

2020. november 13. 13:26
Rosonczy-Kovács Mihály
nezopontok.hu

„A Jog és Igazságosság (PiS) két hónapon belül komoly elégedetlenséget váltott ki saját szavazótáborának jobb-, majd balszárnyán. Az augusztus végén a szejm által első körben elfogadott és szenátusnak megküldött állatvédelmi törvénytervezetet a Polgári Platform (PO) és a Baloldal (Lewica) is megszavazta, szemben például a mezőgazdasági miniszterrel, Jan Krzysztof Ardanowskival és további harminchét kormánykoalícióhoz tartozó képviselővel. Ardanowskit leváltották, a pártjukkal szembemenő politikusokat pedig felfüggesztették. Ők most válaszul ultimátum elé állították a pártvezetőséget: kérjenek tőlük bocsánatot, a törvénytervezetet pedig vessék el, ellenkező esetben legalább hatan kilépnek a frakcióból, önálló képviselői kört alakítva. Ha így történne, a kormánypárt elveszítené parlamenti többséget. 

A törvénytervezet hatályba lépése esetén a megélhetésük forrását elveszítő, export célú rituális vágásra szánt állatok és a szőrmeállatok tenyésztői eközben »A kormány magára hagyta a lengyel falut!« felkiáltással utcára vonultak, és Andrzej Duda államfőhöz fordultak, hogy vétózza meg a törvényt. Az indulatok még javában forrtak, amikor kirobbant az abortuszpárti tüntetések sorozata. A demonstrációkról szóló hírek árnyékában Magyarországon kevesebb figyelmet kapott a tény, hogy az abortusz témáját is a PiS vette napirendre. 

Ennek előzménye, hogy tavaly ősszel bejutott a parlamentbe az ideológiai kérdésekben a kormánypárttól jobbra elhelyezkedő Konfederacja, ami azóta nehezíti a PiS stratégiaalkotását. A 2017 óta a táborát centrista és mérsékelt baloldali szavazókkal bővíteni próbáló kormánypárt ugyanis egyszer csak riválist kapott a konzervatív szavazatokért folytatott versenyben is. A tavaly októberi választás óta fennállt annak a veszélye, hogy a Konfederacja az abortusz-törvény szigorításának témájával próbálja majd megszerezni a PiS vallásos szavazóinak egy részét. A kormánypárt úgy döntött: elébe megy ennek az eshetőségnek, és élére állt annak a többpárti képviselői kezdeményezésnek, amely kötelezte az Alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja meg: az 1993-ban elfogadott ún. kompromisszumos abortusz-törvény összeegyeztethető-e az 1997-es alkotmány 38. cikkelyével, amely rögzíti az állam életvédelmi kötelezettségét. Az egyébként konzervatív többségű taláros testület tiltakozásokat kirobbantó válasza első látásra politikai szempontból nem is érkezhetett volna rosszabbkor a PiS-nek.

Úgy fest, hogy a kormánypárt végül is mindkét fronton visszavonulót fúj. Az állatvédelmi törvénytervezet minden bizonnyal egy darabig az ún. »házelnöki fagyasztóba« kerül, és ebben a formában valószínűleg nem is fogja újratárgyalni a szejm. Abortusz ügyben Jarosław Kaczyński két hete nem szólalt meg, azóta a nála jóval békülékenyebb hangnemet megütő államfő és kormányfő képviseli a defenzívában lévő jobboldalt. Andrzej Duda beterjesztett egy kompromisszumos törvényjavaslatot, Mateusz Morawiecki pedig nem tette közzé az Alkotmánybíróság ítéletét (utóbbi lépés ismét a konzervatív szárnyon belül váltott ki berzenkedést).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. november 13. 19:45
Egy jó kis összefoglaló a politikai és gazdasági bal- és jobboldal mibenlétéről: https://egyvilag.hu/temakep/073.shtml
Mich
2020. november 13. 13:52
A PIS jóval nehezebb helyzetben van, mint a Fidesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!