Nagyon drukkolok a fiataloknak

„Ezek alapján a pedagógiai aspektusok alapján, mit szólna Várkonyi, ha meglátná most a vas utcai színteret?

Nem igazán tudom, hogy mit szólna. Nagyon más világ volt az övé, de minden bizonnyal nagyon el lenne kenődve.

Ön hogyan értékeli az SZFE-ügyet, egy ilyen tartalmas főiskolai múlttal, máig ható útravalóval?

Nagyon drukkolok a fiataloknak, hogy ne vegyék el tőlük azt, amit szeretnek, és amit szeretnének. Ne kényszerítsenek rájuk valami olyasmit, amit egyáltalán nem akarnak, mert annak semmi jó vége nem lesz. Irtó nagy lendülettel képviselik azt, amiben hisznek, én pedig teljes szívvel mellettük állok. Tenni nem sokat tudok értük, de legalább lélekben velük vagyok és támogatom őket.

Az előbb említett »fénykorban« nagy volt a tisztelet az idősebb korosztály iránt. Milyennek érzékeli most a fiatalok viszonyulását az idősebb nemzedékhez?

A világ nagyot változott. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelnek minket, sőt! Csak egészen másképp jelentkezik, mint akkoriban. Nekünk eszünk ágába nem jutott volna Páger Antalt, Bulla Elmát, Sulyok Máriát tegezni, ezek a mai fiatalok meg bejönnek, tegeződni kezdünk és ez rendben is van így. Egyáltalán nem zavar a lazaság, sosem hittem abban, hogy a színház templom, ahol hibátlanul, alakoskodva kell viselkedni, vagy hajlongani kell egymásnak. Ez egy munkahely, ahol mindenki, mint az őrült dolgozik azért, hogy jó előadás jöjjön létre.

Nagyon korán sikerült eljutnom külföldre, főiskola után jártam Londonban, és bizony csodálkoztam azon, amivel kint szembesültem. Magyarországon akkoriban az emberek ünnepélyesen felöltöztek a színházba, fehér ing, nyakkendő, sötét öltöny, kiskosztüm, estélyi, minden, ami kell. Az angolok meg bejöttek a színházba az utcáról, pulóverben, hátizsákkal. Sokkal hétköznapibb és magától értetődőbb dolog volt egy előadást megnézni ott, mint itthon – és ez véletlenül sem jelenti azt, hogy azért, mert Joe tornacipőben jött valaki előadásra, nem viselkedett volna kulturált, európai módon. A jó modor ugyanúgy megmaradt, csak ez a külsőséges erőlködés lekerült róluk. Nekem ez a hozzáállás jobban tetszik, mint az öltönyözés. De, visszakanyarodva, itt van nálunk két különböző generáció, akik együtt próbálnak, együtt játszanak és minden a maga természetességében megy.”