Miért nem számít, hogy mit ír Demeter Szilárd?

„Merre tovább a gázkamrázás után?

Demeter Szilárd megírta, amit megírt, a maga szokásos semmitmondó, konzum szélsőjobboldali, nyúlfarknyi terjedelmében is szinte olvashatatlanul unalmas módján. Nincs egy eredeti gondolata, mondata, szava sem. Aki követi publicisztikai tevékenységét, annak ez nyilván nem meglepetés, aki most figyel fel rá, az meghökkenhet a gondolattalanság ilyen dimenzióján, néhány pillanatra, hiszen még efféle hatása is csak másodpercekig tart.

Az egyetlen releváns kérdés, kell-e foglalkoznunk vele, érdemel-e felháborodást, elkeseredést, dühös reakciót? A helyes válasz természetesen az lenne, hogy nem, nem érdemel sem figyelmet, sem dühöt, sem reakciót. Apró gond, hogy hősünk ugyanakkor mégis az úgynevezett magyar kulturális rendszer kiemelt helyzetű harcosa, számos intézmény vezetője, az irodalmi erőművé pöffeszteni vágyott Petőfi Irodalmi Múzeum sajnálatos főigazgatója, és még megannyi pozíció igyekvő halmozója. Meg még zenész is.

A főigazgató szeret erőseket mondani, írni, nyilatkozni, ezt az oldalát ismerjük már, inkább nem is soroljuk. Ezzel párhuzamosan nagyon szeret egyszerre lázadó, sőt, utcai harcos lenni, s közben a legzökkenőmentesebben belehelyezkedni minden mondatával, szavával, gesztusával abba a mainstream retorikába, ami a NER nyelve ma Magyarországon.

Teszi ezt nem csak azért, mert mint igazgatóvá kinevezése pillanatában bejelentette, százhúsz vagy még több százalékig orbánista, hanem azért, mert nincs neki saját mondanivalója. A kettő talán feltételezi is egymást, de biztos, hogy nem akadályozza.”