Biden, vagy Trump? Számít ez egyáltalán?

„Olyan mértékben megosztottá vált az amerikai nép, az amerikai kormány, hogy tulajdonképpen ezzel egy önbénító folyamatot indított el maga ellen. Az egységes Kína és Oroszország nyugalommal tekintenek nyugat felé, nincs mitől tartaniuk, hiszen az USA az elmúlt évtizedek leggyengébb periódusát éli éppen. A Szenátusi és Képviselőházi többség nélkül egyik amerikai elnök sem tudja végrehajtani jogalkotási programjainak nagy részét, ehelyett maradnak azok a végrehajtó intézkedések, melyeket a következő elnök akár egy tollvonással megsemmisíthet. Ez azt fogja eredményezni a következő ciklusra is, hogy nagyjából ugyanaz a vérszegény és rövidtávú külpolitika marad, mint Trumpnál, vagy Obama utolsó ciklusában volt. Ha Biden nyer is, a Képviselőházban valószínűleg demokrata többség lesz, de a Szenátusi helyek nagy részét meg fogják tartani a republikánusok. Ezzel jó erősen meg lesz kötve a keze az új amerikai elnöknek is.

Erre tökéletes példa, hogy amikor a Képviselőház, vagy a Szenátus teljes legitimizálása nélkül hoztak markáns külpolitikai döntéseket a korábbi elnökök, azokat roppant egyszerű volt az utódjaiknak megsemmisítenie: Így Trump két perc alatt felbontotta a nukleáris megegyezést Iránnal, amit még Obama írt alá, vagy emlékezzünk csak vissza a Párizsi Klímaegyezmény sorsára. Ne gondoljuk, hogy azzal, hogy Biden nyer, ezek, ha újra meg is köti őket, stabil lábakon fognak állni, hiszen a republikánus Szenátus bizonyára nem fogja támogatni. Ami hiányzik jelenleg az USA és ezáltal az Európai Unió politikájából a hosszútávú és következetes döntéshozás és megvalósítás. Ennek pedig egyszerűen ez a nagy fokú megosztottság az oka, ami sajnos világszinten gyengíti a pozíciókat az ellenfeleikkel szemben.

Az Európai Unió pedig továbbra is a transzatlanti szövetség adta iránymutatásra vár. Hiába, hiszen ahogy Trump se, úgy most, ha Biden nyer, ő se fog tudni irányt mutatni Európának, nem lesz meg hozzá a tényleges többségi felhatalmazása. S bár a mindenkori Washington az, aki általában megszabja az USA és szövetségesei (EU, Kanada, Ausztrália, Nagy-Britannia..) politikai irányultságát, már hosszú ideje nem képes erre saját megosztottsága miatt. Ugyanez átvetült az Európai Unióra. A »mindent támogatunk, de igazából meg semmit« elven működik jelenleg minden ideológiai, gazdasági, politikai téma, ha alaposabban megnézzük. Ez bizonytalanságot teremt, melyet tökéletesen fel tudnak ellenünk használni vetélytársaink. Nekik ilyen gondjaik nincsenek, ott ki van adva az irány és amennyire lehet, ahhoz is tartják magukat.

Nem beszélve arról, hogy a semmi mellett nem elköteleződés politikája, jellegtelen vezetést eredményez, ami óriási feszültséget generál a társadalomban. Ezért alakulnak ki egyre nagyobb szakadékok jobb és balodaliak, keresztény és ateista, liberális és konzervatív között. Nem kapnak az állampolgárok megfelelő iránymutatást felülről. Az emberek a kormánytól, a kormányok Brüsszeltől, Brüsszel pedig Washingtonból várja az áment, de az sajnos nem érkezik. Ideje lenne kézbe vennie az Uniónak a maga sorsát azt hiszem.”