Voltak a párton belül is különbözőségek, de emlékeim szerint nem azok miatt lett néha zárlatos az MDF áramköre. A pártszervezet alapvetően jól működött, de esetenként olyan megterheléseket kapott, amelyek nagyon megnehezítették a működést. Olyan villámcsapások voltak ezek, melyek belföldről és külföldről egyaránt érkeztek.
Európa nyugati részéről is jött ilyen?
Természetesen. Lehetett érezni, hogy Németországnak csak addig voltunk érdekesek, amíg a választások meg nem történtek, utána már egészen másképpen gondolkodtak rólunk. Egy elképzelhetetlennek tűnő példát hadd említsek meg.
A választást követően Antall Józsefet bízták meg kormányalakítással. Az MDF elnökségi ülésén vártuk Antallt, aki nem jött, pedig mindig pontos volt. Engem kértek meg, hogy nézzem meg, mi történt. Bementem az elnöki szobába, Csóti György és Marinovich Endre fogadott. Mondták, hogy Antall Helmut Kohl kancellár telefonját várja. Ottmaradtam és vártam. Megcsörrent a telefon, jókedvűen indult a tolmáccsal folytatott beszélgetés, majd hirtelen azt mondja Kohl kancellár, hogy »Nagyon örülök, hogy kormányt alakítasz, de remélem a külügyminisztered Horn Gyula lesz!«
Ledermedtem, de a döbbenet ült ki Antall arcára is. Antall nem értette, ezért Kohl ismét elmondta, hogy Horn Gyulát elfogadnák külügyminiszternek. Antall elmondta, hogy ne haragudjon, de Horn a kampányban ellenfelünk volt, szó sem lehet róla, hogy ilyen megbízást kapjon. Akkor Kohl nyomatékosan azt mondta, hogy »Nagyon határozottan kérlek, hogy Horn Gyula legyen a külügyminiszter!«. Antall erre elmondta, hogy ha ezt megteszi, akkor megbukik mint politikus – és tömegek lesznek az utcán.